Lelkes Miklós szerzőtársunkra emlékezve – I.

2022. június 30., csütörtök Verebi Éva 0

Amikor, csekély számú, elsősorban társadalomkritikai és a hit kérdését boncolgató témákat érintő verseimmel kimerészkedtem a nyilvánosság elé, botorkáltam az ismeretlenben, és keresni kezdtem a kapaszkodókat a „helyet”, a személyeket, akik írásaikkal, valamiért mélyebben megérintenek, mint más, akikben egy kicsit magamra ismerek.

No Image

Misi bácsi

2022. június 16., csütörtök Bandi András 0

Volt úgy, hogy „Misibácsiztam”, máskor meg „Lacibácsiztam”, épp ahogy jólesett. Ő mindenikre válaszolt, és sosem haragudott emiatt meg. A rövid nekrológból döbbentem rá, hogy lassan már egy évtizede közöttünk élt, alkotott. És így igaz, anekdotázott. És mesélt. Gyermek és ifjúkoráról, a Bakonyról, szüleiről, csínytevéseiről. Aztán az „átkosban” való ügyeskedésekről, a túlélésről. És tette mindezt egy kis mosollyal a szája szegletében.

Lali – Leidecker Lajos emlékére

2022. május 1., vasárnap Bandi András 0

Hetedhéthatár. Huszonöt év. Negyed évszázad. – Mecénás, stabil háttér volt (sajnos, már csak múlt időben mondhatjuk) Leidecker Lajos, aki rendszeres anyagi támogatása mellett, ha kellett a saját házát, nyaralóját, munkahelyi közösségi termét, barátai társaságát és segítségét biztosította számunkra.

A Jó Ember Díjas Mészáros Gabriella emlékére

2021. április 28., szerda L. Csépányi Katalin 2

Éppen két éve, hogy ott ültél velünk a pécsi díjátadáson a kerekesszékben, melletted a kutyád, aki helyetted látott minket, másik oldaladon a téged Jó Ember Díjra jelölő barátnőd, és mindenki mosolygott – a legjobban te. Akkor már sok mindent tudtunk rólad, hiszen a jelölőd – a pásztói Nagy Ágnes – részletesen leírta, hogy mi mindennel segíted a rászorulókat.

Elhunyt Pandur József

2020. május 7., csütörtök Komlós Attila 0

Pandur Józseffel való ismeretségemet Gebauer Ernőnek köszönhetem. L. Csépányi Katalinnal, Márkus Istvánnal és több barátunkkal, köztük festőművészekkel, tanárokkal, művészettörténészekkel 2012-ben szerveztük meg a Gebauer Ernő Emlékévet.

Búcsú Törtely Zsuzsától

2019. június 18., kedd Hetedhéthatár 1

Szomorúan tudatjuk, hogy dr. Vargháné Törtely Zsuzsanna barátunk és szerzőtársunk, dr. Vargha Dezső felesége, június 5-én 66 éves korában elhunyt. Temetése evangélikus szertartás szerint június 27-én, csütörtökön 15 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből, nagy ravatalozójából.

Pista bácsi

2019. május 16., csütörtök Bandi András 0

Jó pár évvel ezelőtt, még az Iparos Pilvax-ban a hosszú asztal mellett egyik sarokban hárman egymás mellé kerültek. Bogádi Gyuri bá (Bogádi Kis György), Samuka( Hegedüs Sándor) ) és Pista bácsi( Lenkey István). Katival (L. Csépányi Katalin) egymásra néztünk. Egy szempillantás elég volt, hogy megértsük egymást. Egy jó fotótéma. Ott ültek az „öregek”. Szinte azt mondtam, hogy a „bölcsek”.