S. Bálint Mária
Mit tesz?
Mintha még időd lenne,
mintha még szél seperné
előtted az utat, hogy menj be!
Járd ki lábam, járd ki, járd!
senki nem parancsol már!
Virradat
Angyal néz egy felhőből ide le,
a látványtól elkerekedik szeme,
tennivaló dolga odafenn ezer,
s mi vár rá a földön, több tízezer.
Rendetlenség van, sok a heverő,
Kinek mi a dolga, ki sem vehető.
Szavak
Belőlem fakadna szó rengeteg.
Szórnám fehér lapokra, hogy meg ne vesszek.
Más értéke a szónak alig van ma már.
Össze-vissza kereng laza szókavalkád.
Anya-haza-ház
Biztattunk, aggódtunk, imádkoztunk érted.
Későn bár, de adtunk volna hitet, egészséget,
áldozatos életednek méltó tiszteletet,
hűséges munkádért ezer köszönetet,
úgy véltük összedől a világ nélküled.
Hazajöttem
– Szoktatok utazni? Naná! Manapság nemigen lehet egy vacokban megülni, amikor is a világ kitágult, kiszélesedett, módfölött színesedett, multiplikálódott, s mind ilyesmi. A népek meg szétfröccsentek, mint a magasemeleti ablakból a randalírozók régulázására műanyagzacskóban kidobott vízgolyó az aszfalton.
Vacak Vackor és a keksz
Déli pályaudvar, tele piros, sótartóra emlékeztető műanyag székekkel, amelyek annyival különlegesebbek, hogy nincs igazán súlypontjuk, na meg egyensúlyuk. Soha fel nem boruló székeknek hirdették. Háttal egybeforrasztva, hogy az emberek különállóságát szolgálja.
Vergődések
Kínlódom,
szenvedek, hogy ezt megértem,
Tiborcot igazán most értem,
s ha dalra fakadok keservemben,
ez a legvígabb énekem:
„Nekünk a legszebbik estét
fekete gyászra festették.”
Magammal
Magammal kellene házasodnom. Erre jutottam. Amúgy is divat. Kár, hogy a végtelenbe nyúló finom fehér fátylamat vissza kellett adnom az unokanővéremnek, mert ő meg a lányának tartogatta, aki ugyan nem használta fel… de lett volna mit.
Azt akarom
Olyan helyekre menjünk együtt el,
ahol még madár is ritkán röppen fel,
zizzenve surrannak frissítő vizek,
virágkelyhek bő fényben fürdenek,
Semmibe hullás
Valami bútordarabot kerestünk. A hatodik emeleti lakásunktól elég messze voltunk, gyalog lehetett hazamenni. Egyszer csak mintha meglökött volna valami. Néznél hátra, mi történik, de újra kizökkent valami az egyensúlyodból, a következő alkalommal már fel is dob.
Hullámverés
Állunk a parton. Kiszolgáltatva a reménytelen tehetetlenségnek. Szaladgálunk minden helyre, amit csak el tudunk képzelni. Sikertelenül. A kaszinó nincs zárva, de kiröhögtek és igyekeztek minél hamarabb az ajtón kívülre tessékelni, ha már nem akarunk egyebet: ez nem az ő dolguk.
Péntek, tizenharmadika
Vészjósló. Nem tudom, miért, mikortól tartják annak. Ilyenkor jobb volt, ha a bátyám semmihez sem fogott hozzá, sehova nem ment, nem döntött, nem mérlegelt. Mitől, mitől nem – sokféleképpen lehet magyarázni –, de ezek a „babonás” számok, időpontok valóban ráülnek egy-egy emberre.
Galamb és kutya
Botorkáltam hazafelé a meredeken. Bevásároltam, vettem mindent, ami kellett, talán olyasmit is, ami még várhatott volna, de ha már itt van a szemem előtt… ugye ismerős, háziasszonyok? Vittem, vittem hősiesen, de már minden lépésnél azt gondoltam: a következő után le fogom tenni a csomagjaimat.
Jöttél
Akartál jönni, kérted odafenn,
hogy alászállhass, és tehess idelenn.
Fentről jól látszottak a vadászutak,
gombászó helyek, s hogy hol találsz kutat,
merre a kilátó, alvóhely, pihenő
Társadalmi parabola
Új volt a lépcsőházban. Amikor először belépett a nyolcemeletes házba, már megütötte az orrát valami orrfacsaró bűz.
– Rothadt hordós savanyúkáposzta – állapította meg. A lánya rábólintott. Vajon meddig hatol ez felfele – kérdezte magától.
Partnereink
