Tegnap délután a gyógytorna után még elmentem a Szarvas csárda térre, a gyógynövényboltba, hogy egy betegtársam által ajánlott fájdalomcsillapító krémet vegyek magamnak. A bőbeszédű és segítőkész eladó, akit egyébként nagyon régen ismerek.
Évek óta görgette maga előtt a történetet, de nem tudta rászánni magát, hogy belekezdjen, megírja. Mélyen eltemette magában azokat az éveket, a jó és rossz történéseket egyaránt, amelyek a kezdet, még tele ígéretekkel, majd a keserű ráébredés évei voltak.
Húsz éve történt éppen, kora tavaszi napsütésben, egy olyan délutánon, amikor már érződik a Nap ereje és az emberek a hosszú téli bezártság után vágynak a szabadba, a természetbe. Maga sem érti, hogy miről jutott most váratlanul eszébe.
A fiatal nő és a férfi már öt éve együtt éltek. Amikor először találkoztak, még csak egy lány és egy srác voltak, akik aztán egymás mellett váltak felnőtté. Találkozásuk annyira banális volt, mégis sorsszerű, legalábbis a lány szerint.
Fentről, a hetedikről csak a
sétára csalogató napfény
látszott, de az erőszakos szél
valamiképpen rejtve maradt.
Csak amikor a lépcsőházból
kiléptem, akkor taszított meg
Érzem, ahogy a mindent
betöltő hajnali csendben
félrever a szívem, így üzen
nekem, ismét morzejelekkel.
Miközben tápászkodik bennem
a lélek, rádöbbenek:
Ma reggel, mikor utamra
indultam, egy aprócska
rigó, feketerigó, öklömnyi
csupán, előttem állt a
járdán. Fényes fekete
tolla, pici gombszeme,
Idők mélyére süllyedt már a csaknem ötven
évvel ezelőtti történet, az a régi könyvtár,
ami nincs meg már, és az utcát is másképp
hívják. Hajdani munkatársam, Éva, akinek
emlékezetét a tegnapi emléknap hívta elő
Három éve lesz lassan, márciusban, hogy
elköltözött a fiam a kutyaunokákkal, de olykor
még ma is azon kapom magam, hogy kinézek
a szemétledobó ablakán,
Ha az embernek nincs lelki ereje reggel
hatkor felkelni, jól jön a háznál egy éhes
macska, aki ráutaló magatartással a
tudtomra adja, hogy ő márpedig éhes,
Ma hajnalban megint arra ébredtem,
hogy vérzik az orrom, vörös cseppek
gyűlnek a kezemben tartott fehér
papírzsebkendőn. Éreztem, ahogy
lassan csorog le a torkomon
Miközben csendben fő a gázon
a krumplifőzelékem, mivel éppen
ahhoz támadt kedvem, szégyenlősen
várakozik hozzá a pár virslim a
hűtőben.
Amikor ebben az életben utoljára
megengedtem magamnak, hogy
szerelmes legyek, csak a gyönyörű
lelkét láttam valakinek. Nem tudtam
semmit, még fotót sem láttam róla,
2001 nyarán, amikor elhagytak, pár hét
múltán szirénázó mentő vitt be a kórházba,
infarktus gyanúval. A jó doktor, aki többek
mellett megmentette az életemet
Mindketten szívműtét utáni rehabilitáción voltak Budakeszin a Korányi kardiológiai osztályán. Szobatársak lettek az ágyak elosztásának szeszélye jóvoltából, és a három hét alatt, amit ott töltöttek, egyfajta sorsközösségből fakadó barátság alakult ki köztük.