Hetedhéthatár | Börzsönyi Erika
Szerzői archívum

Börzsönyi Erika

Börzsönyi Erika írásai: 92
Börzsönyi Erika

Vágyakozás

Az elérhetetlen
mindig kívánatosabb
az elérhetőnél.

Mint hajdan nagyanyám

Mint hajdan nagyanyám, kinek
fiókos szekrényében a halála
után megtalált, kötegekbe
rendezett számlák, előttem
hevernek életem emlékei.

Orgonakeresőben

Mellékutcákban, járatlan utakon
rovom a kilométereket, május első
délutánja a szabadba kicsalogatott.

A minden napra rendelt jócselekedet

Az enyhülés első napján dolgozni megyek. Betegségből lábadozva, óvatosan lépkedek a buszmegálló felé. Nézem a tengernyi sarat, és az itt-ott szigetekként megmaradt jeget, amelyet kerülgetni kell, ha nem akar elcsúszni az ember.

Álomhajó

Álmaim hajója
kék tengeröbölben
ringott az éjjel

A mindenség közepén

Fölöttem a faágon egyre dalol a rigó,
zeng a madárdal, míg tovasietek,
lábam előtt a száraz avarban kicsiny
gyíkocska cikkan.

Házkutatás

Ma éjjel álmomban, nyomasztó álomban,
azt álmodtam, hogy két rendőr,egyenruhások,
régimódi tányérsapkás kék egyenruhában
házkutatást tartottak nálam.

A fűzfáról, ismét

A fűzfa, melyet tavaly
elsirattam, mert letarolták
csupasz ágain újra zöld
leveleket hajtott.

Éjszaka mélyén

Van, hogy az éjszaka
kellős közepén felriadok,
és akkor, de csakis akkor
közel engedem magamhoz
a gondolatot,

Madaraim csendjében

Csukott ablakon át
hallom énekét, gyorsan
ablakot nyitok, és a kora
reggeli csendben, még alig
felkelő nap szelíd fényében

Régi márciusok

A villamosmegállóban, szikrázó
napsütésben álltam ma reggel.
Arcomat a nap felé fordítva,
lehunyt szemmel áldoztam
napistennek…

Vonatszámlálás

Gyerekkoromban volt egy
játékom: ha valamit kívántam,
és jött egy vonat, akár személy,
akár teher, ha páratlan kocsiból állt,
teljesült a kívánságom

A láng még lobog

Addig kellett volna valakinek
rám találnia, míg a betegség,
kilátástalanság és a szorongás
fel nem zabálják a testemet.

Jött a semmiből

Egy tiszta szívű férfi egykor
beleszeretett a verseimbe.
Előbb lelkeink ölelkeztek,
s csak aztán a test.

Túl a falakon

  A mindent beborító, tejfehér puha csendet most nyomasztónak érzem. Mintha rám borulna az üvegbúra, veled érzek, kedves Sylvia (Plath). A kéretlen zajok valamiért mégis ingerelnek, a házban lakó kedves, töksüket öregek teljes hangerőn bömböltetik tévéiket. A falakon átszűrődnek a hangok, kísérőzenének érkezik még némi szirupos operett. Eközben érzem, hogy bennem milyen erős anarchista vágyak […]



Archívum

Facebook