Börzsönyi Erika | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Börzsönyi Erika

Börzsönyi Erika írásai: 169
Börzsönyi Erika

Sorsomat láttam

Sorsomat láttam a gyámoltalan öregek
tekintetében, tétova lépteikben,
támasz után tapogatózó kezükben.
Sorsom néz vissza rám

Hiányaink verse

Ha elutasítod barátságomat, te
hogyan töltöd be hiányomat?
Én nélküled is ugyanaz, egész
önmagam maradok

A madarak nem félnek

Reggel a teraszon állva, Nap felé
fordulva hálát mondtam, hogy élek,
körülölelt a napfény és a csodás
madárének. Csend volt köröttem

Fekete mini

A nagy előszobai ruhás szekrényben túr, keres, kutat, felforgat mindent. Abban a szekrényben, amiben soha nincs rend, pedig ő mindig elhatározza, hogy külön sorokba rakja a ruháit, télit, nyárit, szépen összehajtogatva. Meg is teszi, de aztán valamiképpen mégis összecsúsznak.

Megbocsátás

A halál árnyékának völgyében
átértékelődik minden: már nem
azt látod, aki rátok egykor kezet
emelt, mert akit a sors rád bízott,

Látlak, ahogy

Látlak, ahogy a sorok között
keresed arcomat, látlak, mikor
a leírt mondatok mögött
megleled igazi énemet.

Micsoda idill

Micsoda idilli látvány tartja fogva szemem,
a lábas házak közt ténfergő részegek,
összefirkált falak, és a tengernyi eldobált
szemét reggeli rendjét megtöri

Tücsökzene hallik

Tücsökzene hallik fel a hetedik emeletre,
s én éppen úgy készülök, mintha
valóságos szerelmemmel beszéltem
volna meg találkát,

Az emlékezet szűrőjén átderengve

Két éve ismertem meg Ibolyát. A menetrend szeszélye hozott össze minket, hiszen délelőttönként ugyanazzal a busszal indultunk az iskola melletti megállóból. Legalábbis a hét két napján biztosan, mert a többi napokon én jóval később kezdtem napi vándorlásomat a kerület egyik végéből a másikba.

Júliusi délután, napernyők alatt

A júliusi délután csendjében egy férfi üldögélt a parkban. Egyedül volt, egyetlen vendég a nemrég megnyílt, kissé borsos árakkal működő kis kávéház teraszán, ahol az asztalok felett sárga-zöld napernyőket ringat a szél.

Fut a vonat

József Attilának, hódolattal /
Fut a vonat a forró tájban,
elviszi tőlem a kedvesemet.
Vágy és szerelem nélkül élni
lehet, de nem érdemes,

Víg madárének

Víg madárének helyett
egy eltévedt varjú
kitartó károgására ébredek:
kár-kár, hajtja csak egyre

A test végül

Ha létezik olyan ember, él itt e
Földön, ki meglátja a lelkemet,
melyet a lassan sorvadó test elfed,
még utoljára, ebben az életben

Ember a Holdon

Már negyvenkilenc év
tovaszállt, mégis előttem
van ma is az a nyári este,
mikor Apámmal álltunk
a kertben

Húsz év múltán

Az 1990-es év derekán jártak, nyár végén, vagy inkább az ősz első napjaiban? Egybefolyik az idő ilyen távolságból, talán nincs is jelentősége a pontosan behatárolt időnek. Forrt, változott körülöttük a világ, és változások zajlottak mindannyiuk magánéletében, lelkében is.



Archívum

Hirdetés