Börzsönyi Erika, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Börzsönyi Erika

Börzsönyi Erika írásai: 320
Börzsönyi Erika

Igaz mese nőkről, férfiakról, az életről

Soha nem értettem a férfiakat, az ő világuk teljességgel ismeretlen felségterület volt a számomra! – sóhajtotta Róza, és tovább mesélte barátnőjének, Zsuzsinak a régi történetet. Arra próbált rájönni, akkor már hetek óta, hogy miért maradt végül egyedül.

Nyári éjszakán

Távolban vonat,
kanyarban füttyent egyet
csikordul egy sín
Olyan nagy a csend,
visszaverődő fények

Róza gyásza

Elment az utolsó lovagok egyike. Róza utolsó szerelme, akit akár utolsó utáninak is tekinthetne, bár tapasztalatból tudja, hogy még az utolsó utáni után is előfordulhat vele, hogy váratlanul beleszeret valakibe. De már nagyon vigyáz, hogy ez ne forduljon elő vele.

Magamat ringattam

Éjjel álmomban üres szobában
ültem egy sarokban, két térdemet
szorosan átkarolva, magamat
összehajtogatva halkan dünnyögtem
valamit.

Gondoltad volna?

Esténként, elalvás előtt gyakran
beszélgetek vele, és kérdezem
tőle, miközben puha kis testét
magamhoz ölelem:

Teljesség varázsa

Fák dús lombja közt felvillanó kép,
egy medence kékje, a benne
megcsillanó víz tündöklése régi
emléket ébresztett fel bennem.

Befelé forduló

Tavaly októberben megénekeltem
egy versben a kert mélyén magasodó
kéményt, amelynek peremén, fent a
magasban most szerelmes galambok
ülnek, egymással incselkednek.

Lassan csillapuló

Feküdtem ma délután az átforrósodott
lakásban, valahol az ébrenlét és álom
határán értek el a kezdődő rosszullét
jól ismert hullámai. Még épp érzékeltem,
amint felgyorsul, kihagy, majd lelassul

Madárfészek a szemközti fán

Tőlem olyan távol, hogy szabad szemeimmel
már nem láttam, inkább csak sejtettem,
nagy mozgolódás támadt nemrég a szemközti
fákon:

Ez most már mindig

Hallgatom a külső, és a belső, nagy-nagy
csendet, és valahol mélyen felsír bennem a
magányos gyermek, kit örökre, magamban
eltemettem

Szent Ivánnak, szeretettel

Szent Iván éjjelén – úgy tartja a legenda,
a szerencsések megpillanthatják rég várt
szerelmüket. Sosem volt világos előttem,
hogyan zajlik le a dolog

Lassan távozik

Ahogy mostanában sétálok az utcán,
a dermesztő félelem, és szorongás
hónapjai után, végre valami remény

Éhség

Elnézem magunkat, ahogy ott állunk a
kifőzde előtt, a járdán várakozó sorban.
Napra-nap, pár perc várakozás csupán,
kis izgalom, mégis lassanként mintha
ismerősként üdvözölnénk egymást.

Madárfészek ring a szélben

A két házsor között, ahol élek, valamikor
régen, harminc éve is meglehet éppen,
gondos kezek fákat ültettek.

Rigóének

Már kora hajnalban
úgy énekelnek a rigók
a szemközti fákon,
mintha rajtuk múlna,
hogy felkel-e ma



Archívum

Hirdetés