január 2018 • Oldal 3 a 6-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2018. január

A hét csoda

Csabai Csaba éppen hazafelé ballagott a melóból. Hat éve, hogy megvált a Végvári Erőművek izmos csapatától, ugyanis a rendszerváltást követő években fel kellett ismernie, hogy a Művek életében a csúcson túl, csak a lejtő következik.

Európai dicséret és köszönet Magyarországnak

Tradíció, hogy a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál ideje alatt az Hermitage Hotel különtermében tart hivatalos elnökségi ülést az Európai Cirkusz Szövetség /ECA/. 2017 óta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója is az ECA elnökségének a tagja, aki elsősorban a társművészetekért és a kulturális szférával való kapcsolattartásért felelős a szervezeten belül.

Pinczehelyi Sándor kapta idén a Tüke-díjat

A pécsi civilek kezdeményezésére létrehozott Tüke Alapítvány kuratóriuma 2004 óta minden évben díjat adományoz a városért sokat dolgozó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó egy, esetenként két pécsi polgárnak. A díj átadásának napja minden évben január 21., Mária Terézia 1780-ban ezen a napon adományozta Pécsnek a Szabad Királyi Város rangot. A Tüke-díjat az idei évben Pinczehelyi Sándor vehette át a pécsi Dóm Kőtárban Habsburg Györgytől, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnökétől, és Kerényi Jánostól, a Tüke Alapítvány elnökétől.

Fásult fáradtság

Fáradt vagyok
Fáradt a lelkem
Nincs több ok
Hiába keresem.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 28. rész

Másnap frissen, bár korántsem jókedvűen ébredtem. Még szép! Hogy is felejthettem volna el, milyen egérfogóba jutottam. Egy fráter, bizonyos Ferenc nevű szerzetes elvitt reggelizni, majd bevitt a könyvtárba, és a kezembe nyomta a kolostori regulát.

Future (ejtsd fjucsör!)

Szomorú, havas esős, nyirkos reggel. A hó már csak szennyezetten tarkállott kisebb foltokban a belvárosi áruház parkolójában. Az emberek nyakukat behúzva siettek a munkahelyükre, orvoshoz, ügyeket intézni. Szerintem mindenki a meleg szobába vágyódott vissza, ahonnan csak a mindennapi feladatok szólították el. Ekkor figyeltem fel rá.

Kornai: Az ellen szoktam küzdeni, hogy egyszerű formulákba öntsünk bonyolult problémákat

Három rendezvényt is szervez az idén a Budapesti Corvinus Egyetem abból az alkalomból, hogy néhány nap múlva betölti kilencvenedik évét Kornai János Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az első ezekből az eseményekből egy egész napos konferencia, amelyet 2018. január 18-án tartottak angol nyelven az egyetem budapesti épülete III. előadójában telt ház előtt.

A bohóc

Barátunk és szerzőtársunk, Tátrai S. Miklós az alábbi, A bohóc című írásával az Országos Mécs László Irodalmi Társaság 2017. évi Primavera pályázatán első helyezést ért el. – A piros Dacia lassan haladt a kertvárosban. A kacskaringós utcák hiányos névtáblái nem sok segítséget adtak a tájékozódásban.

Teremtőnk tenyerén

Szoknyád libbenését követve
megbotlom karcsú árnyékodban.

csipke

szilveszter éjszaka van
ahogy ebben a sötétben a fák ágbogait nézem
fura mintázat rajzolódik

Az ajándék

Mondd mit tennél,
Ha kapnál Istentől egy napot?
Egy olyat, milyet még senki sem kapott.

Gesztus & Színház fotókon

Január 19-én, pénteken 18.00-kor nyílik Friesz Bernadett festőművész Gesztus című, és Komlós Attila fotós, szerzőtársunk, Színház fotókon című közös kiállítása Pécsett, a Jókai tér 4. szám alatt található Zarándok Galériában. A kiállítást Dr. Habil. Nyilas Márta DLA festőművész, egyetemi docens nyitja meg. Közreműködik: Kővári Dóra (fuvola).

Az eltékozoltak

a nyáron néha
kiszaladtam az állomásig
és vártam
hogy befusson valami

Komlós Attila: Célom az volt, hogy a mestert úgy mutassam be, ahogy a kortársak látták

2018. január 17-én tartották a pécsi Tudásközpontban a Gebauer Ernő munkássága a sajtó tükrében című könyv bemutatóját. A festőművész emlékezetét életben tartó kötet szerkesztőjével, Komlós Attilával, aki a Hetedhéthatár Online Magazin szerkesztője, beszélgettem az esemény kapcsán.

A Wilhelm Gustloff tragédiája

A hajó 1937-re készült el. Eredetileg Hitlerről akarták elnevezni, de 1936-ban a zsidó származású David Frankfurter Svájcban lelőtt egy nemzetiszocialista politikust, aki így a Harmadik Birodalom mártírja lett. Az ő nevét kapta a hajó.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS