Erdély Archives • Oldal 4 a 8-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Erdély

A választott címke 118 íráshoz kötődik

Barangolások Erdélyben 66. – Fogaras

Fogaras református templomának elődje a vár közelében áll. 1704-ben a kurucok megtámadták a várat. Rabutin osztrák tábornok parancsára a védők szétlőtték a templomot, mert a kurucok a tornyából beláttak a várba. Gróf Teleki József új templom építésére csak távolabb és alacsonyabb toronnyal kapott engedélyt. 1715-1740 között épült fel a templom mai alakjában.

Barangolások Erdélyben 65. – Fogaras

Neve a magyar „fogor” (fogoly) madárnévből vagy a „Fogor” székely családnévből származik. Az 1200-as évek elejétől királyi birtok. Első várát 1310-ben Apor, erdélyi vajda fából építtette. Közel 300 évig állt ez a „menedékerőd”, amely különösebb védelmet nem biztosított a sík vidéken.

Barangolások Erdélyben 64. – Kerc

A franciaországi Dijon vidékén Citeaux-ban Róbert, Benedek rendi szerzetes, molesnei apát, 1098. március 21-én 20 rendtársával új szerzetesrendet alapított. A székhelyük alapján cisztercieknek nevezett rend a kereszténység terjesztését és a nép tanítását választotta hivatásának. Évtizedek alatt sok európai országba eljutottak a rend tagjai, Magyarországra is.

Barangolások Erdélyben 63. – Nagyszeben, Fogarasi havasok

A Fogarasi havasok felé tartva rövid sétára megálltunk a Szászföld fővárosában, Nagyszebenben. Már a középkortól Erdély legnagyobb iparos-, kereskedő- és művelődési központja. A szászokat a XII. században telepítette le a környéken II. Géza király a Vöröstoronyi-szoros védelmére. E század végétől az erdélyi szászok egyházi központja.

Barangolások Erdélyben 62. – Gyulafehérvár

A gyulafehérvári székesegyház bejáratától jobbra, az oldalhajó elején 3 szarkofág áll. A középső Hunyadi János hamvait őrzi. A kormányzó maga kérte, hogy itt helyezzék örök nyugalomra. Mellette testvére, a szintén János és fia, a kivégzett Hunyadi László nyugszik. A Himnusz eléneklése után letettük koszorúnkat a jeles hadvezér sírjára.

Barangolások Erdélyben 60. – Déva

A városi park szélén, hatalmas márvány talapzaton sisakos, pajzsos, szigorú tekintetű, 3 méteres bronz szobor áll. Decebal ő, a dákok fejedelme. Uralkodása idején (Kr. után 87-106) a mai Erdélynél nagyobb területet tartottak uralmuk alatt. Komoly veszélyt jelentettek a szomszédos Római Birodalomnak. Több sikeres hadjáratban is győztek.

Barangolások Erdélyben 59. – Vajdahunyad, Déva

Vajdahunyad ötszög alakú várudvarába lépve, jobbra a csúcsíves ajtón és lépcsőkön a gótikus lovagterembe érünk. Öt, nyolcszög alakú vörös márványoszlop két részre osztja. A zárókövek liliomos díszítése arra utal, hogy az építész francia lehetett. Itt középkori fegyvereket láthatunk. Az egyik oszlopfő kőszalag díszítése latinul arról tudósít, hogy építését 1452-ben, Hunyadi János idejében fejezték be.

Barangolások Erdélyben 58. – Vajdahunyad

Hunyadi János legjelentősebb katonai sikere Nándorfehérvár védelméhez fűződik: 1456. július 21-22-én megállította Mohamed török szultán hatalmas seregét. Ezzel 70 évre – a mohácsi vészig – elhárította a török betörés lehetőségét Európába. Hazánkat a keresztény kultúra védőbástyájává emelte.

Barangolások Erdélyben 56. – Arad, Máriaradna

A Szabadság szoborcsoport megtekintése után felkerestük az egykori vesztőhelyet. Túl a Maroson, Arad és Új-Arad között, a vár előtti „Akasztófák mezején” 1849. október 6-án 9 bitófa állt. Reggel 6 óra után Pöltenberg Ernő, Török Ignácz, Lahner György, Knezich Károly, Nagy Sándor, Leininger-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly honvéd tábornokokon hajtották végre a halálos ítéletet.

Karácsonyi rege – mindennapokra: Kilyén Ilka Pécsett

Múlt évben, Advent tájékán a Pannon Magyar Ház és a Pécsi Erdélyiek Klubja vendégül látta Kilyén Ilkát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Mihály tagozatának tagját. A szűkebb pátriámból származó előadó művésznőt immár évek óta ismerem, hiszen piciny falumban – az erdélyi Magyarsároson – is már többször fellépett, bátran hirdetve a magyar szó, népdalok halhatatlanságát.

Barangolások Erdélyben 55. – Arad

Battonyánál a határt átlépve a gyászos emlékű városba érkeztünk. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után Haynau az aradi várban rendezte be főhadiszállását. A vár kazamatái megteltek a szabadságharc résztvevőivel. A 13 vezető tábornok is ide került. Itt mondta ki halálos ítéletüket a vésztörvényszék.

Barangolások Erdélyben 54. – Nagyvárad

Folytatva a nagyváradi sétát a forgalmas hídon ismét átkeltünk a folyón. A klasszicista stílusú Szigligeti Színházat 1900. október 15-én nyitották meg. Előtte a színműíró mellszobra Margó Ede alkotása.
A múlt század elején – az akkori Bémer téren – a saroktornyos, szecessziós palotában a földszinten volt Ady Endre kedvelt kávéháza, az Emke.

Jézuska

Nálunk, odahaza, Erdélyben a karácsonyfát a Jézuska hozta. Karácsony közeledtével igyekeztünk egy kicsit jobbnak lenni, abban a reményben, hogy így több ajándékot kaphatunk. És eljőve Karácsony szombatjának estele.

Barangolások Erdélyben 53. – Nagyvárad

Janus Pannonius (1434-1472) humanista költőnk Váradon nevelkedett és tanult. Korán félárvaságra jutva, anyai nagybátyja, Vitéz János, váradi püspök (1445-1465) segítette. Felismerve tehetségét, Itáliába küldte tanulni. Onnan visszatérve kanonok lett Váradon, később pécsi püspök. Szép lírai verssel köszönt el szeretett városától.

Székelyföldi borsáros fürdőfelújító kaláka Csíkszentkirályon

2005-ben ötödik alkalommal zajlott a „Kalákások” nagy örömére egy újabb fürdőfelújító építőmunka, július 28-tól augusztus 7-ig. Egy előkészítő csoporttal két nappal korábban, 2005. július 26-án érkeztünk a Csíki-medencébe, az Olt folyó által kettéválasztott falucskába. A kalákások zöme az első napra július 28-ára utazott a helyszínre. A korán érkező szervezőknek le kellett egyeztetni a faluvezetőkkel az érkező vendégek szálláshelyeit, a programok időpontját, az építéshez elengedhetetlenül szükséges faanyagot, s egyéb apró-cseprő kérdést is tisztázni kellett.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS