Vass Vilmos Pécsről, az 56-os forradalom válságos napjait követően a „szabad” Nyugatra menekült, ahogy akkoriban mondták, disszidált.
Miután a szovjet T-54-es tankok benyomultak Pécs belvárosába, nem hagytak kétséget a felől, hogy minden rendelkezésükre álló katonai eszközzel felszámolják a még harcban álló forradalmi erőket. A szovjet katonai intervencióval a mecseki ellenállók helyzete is végleg megpecsételődött.
XII. kerület Lóránt utca. A sorompónak már helyét sem találni. De az út két oldalán még ott a tábla: Behajtani tilos! Nemrég még „nagy ember” lakott itt. Az ő védelme érdekében lezárva tartották az egész környéket. A fák mögött rejtett őrbódék. A hegyoldalban meghúzódó villák, valóságos erődítmények.
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából emlékünnepséget és koszorúzást tartanak 2014. december 3-án 15.00 órai kezdettel Pécsett, a Széchenyi téren. Az ünnepségen beszédet mond Győrffy-Villám András határőr dandártábornok, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tiszteletbeli elnöke; dr. Ódor Imre, az MNL Baranya Megyei Levéltára igazgatója.
Idős, ráérős nyugdíjasként szívesen porolom le az elmúlt eseményekről a feledés mindent elfedő porszemeit. Így került érdeklődésem előterébe az egykori 1956-os pécsi szabadsághős, Málics Ottó árnyképe. 1956. november 14-én egy kétségbeesett fegyveres akció során, amikor a pécsváradi (Szentháromság tér) rendőrségről próbáltak fegyvereket szerezni, súlyos, halálos fejlövést kapott. Azután egy kis személyes emlék is idekívánkozott.
Folytassuk történelmi krónikánkat, azokkal a sorsfordító, történelmi tudósításokkal, amelyek 12 nap alatt megrengették egy kommunista szuperhatalom belső, morális alapjait. A magyar kormány kinyilatkoztatta Magyarország semlegességét. A varsói szerződést felmondtuk.
Pódiumbeszélgetésen mutatták be Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi Karán Németh Miklósn önéletrajzi könyvét, amelyet Oplatka András újságíró, az MTA külső tagja készített. A zsúfolásig megtelt gólyavári Mária Terézia teremben, az elmúlt 25 év kormányának számos minisztere volt jelen a hallgatóság soraiban.
A Színház téri SZOT-székházban (volt Korzó kávéház) összegyűltek a munkástanácsok küldöttei és megalakították a forradalom legfőbb intézményét, a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsát, elnökének dr. Kertész Endre ügyvédet (1906-1991) választották. A Forradalmi Katonatanács elnöke Csikor Kálmán alezredes (1910-1988) lett. Ezen belül Vass Vilmos a Pécsi Rádiót ellenőrző csoporthoz tartozott.
Az 1956-os forradalom országos eseményei már jól ismertek. Itt elsősorban csak a Pécsett történtekkel szeretnék foglalkozni. Vass Vilmos a pécsi belvárosi tömegtüntetéseken nem vett részt, ugyanakkor ezekről barátjának, Málics Ottónak beszámolói alapján pontosan tájékozott volt.
„(1956) augusztus 1-én kerültem az ÁVH-bizottság elé. A kihallgatás rövid formaság volt, nem felülvizsgálat, hanem szabadon bocsátás. Közölték velem, hogy pontosan félév múlva, 1957. február 2-án per újrafelvételi tárgyalás lesz az ügyemben. A tárgyalásig „feltételesen” szabadlábra helyeznek. Most visszatérhetek a szocialista társadalomba, csak ne kövessek el semmilyen meggondolatlanságot.”
A mai generációk – szerencsére – már csak egy-egy fennmaradt dokumentumfilmből ismerhetik meg, hogy nézett ki egy „magyar gulág”. Vass Vilmos több fokozatát is megjárta ennek a földi pokolnak. A márianosztrai börtön után a különböző rabbányákban eltöltött évek következtek. Hiteles önvallomásából pontos leírást kapunk az itteni embertelen állapotokról.
Harmadszor is ellopták a Hősök terén azt a szimbolikus sírkeresztet, amellyel a Magyarok Világszövetsége idén július 31-én, Petőfi Sándor eltűnésének 165. évfordulóján jelölte meg azt a helyet, amelyet alkalmasnak talál a nemzet legnagyobb költője hamvainak méltó eltemetésére. Az MVSZ Fővárosi Szervezete ezért őrállás szervezésébe kezdett a jelzőkereszt megvédésére.
Brezsnyev elvtárs egyik november 7-dikén katonai díszszemlét tartott a moszkvai Vörös Téren. Erre a jeles alkalomra meghívta Julius Caesart, Batu kánt és Napóleont. – No, Caesar, mit szólsz ehhez? – Ez igen! Ha nekem ennyi emberem lett volna, Európát fél kézzel is megverem.
Kedves Barátaink! Utólag közöljük Önökkel, hogy 2014. okt. 5-én ünnepélyes keretek között a Nemzeti Gyásznap előestéjén néhányan a prágai magyarok közül megemlékeztünk Görgey Artúr emléktáblájánál a 13 aradi vértanúról. A megemlékezés spontán kezdeményezés alapján valósult meg, mégis alkalmas esemény volt, hogy rávilágítathattunk az akkori történések pozitív és negatív résztvevőire.
Georghiu Dej börtöne volt, kiszabadulásom után jött Ceausescu. A magyar forradalom után vagyunk, 1956 után. S akkor Romániában mindent elkövettek, hogy mindenkit megfélemlítsenek, kezdődtek a nagy bebörtönzések. Természetesen a magyarokra inkább esett a súly, s azokra még inkább vadásztak, akikre hallgatott a nép, akik valamiből kitűntek, akik nem voltak hajlandók fejet hajtani.
Erdély – a magyarság egy része, de egy különös és külön világ is. Tulajdonképpen minden családnak van egy lelkisége, minden városnak, ha jó az a város, ha kialakult az a város. Éppen úgy minden nemzetnek, de minden tájegységnek is van szellemisége.