Emlékezzünk

És emlékezzenek, kik még emlékezni tudnak,
hogy volt itt egykoron egy fölszentelt hely,
emlékezni, kik még akarnak effélét tenni,
hogy itt már a múlt csak temetetlen test.

Rémület

Fel akarok ébredni, szaladni,
de valakik kötöznek maradni,
mozdulatlan kőszikla a lábam,
körül dongnak mindenféle árnyak.
Lányok és ifjak tűz táncot járnak,
tündér magukat napnak szántan,

Tavaszvárás ember lakta földön

Szépek vagytok, ti új Márciusok!
Makrancosak, téltúlélő vágyak,
faggyal birkózó, feszülő rügyek,
virágnak vetett hófehér ágyak.

Szapora márciusi szívverés.
Hold bátorít még hosszú éjszakát,
ráfekteti nyíló barkafűzre,

A lehetetlen

Szeress, ha már nem lehet mást,
szeress, ha már nem adhatsz mást,
amikor nem születnek álmok,
amikor kihunynak a lángok,
mikor fáradtan lecsuknád a szemed,

Ősz hajú szirén

…a pillanatba simít a szellő,
érintése puha, elcseni a kendőm,
kíváncsi kertek alja, kirándulás,
kondul a harang, bérmálkozás,
delel a vasárnap, a kisfalú lakta tér

Pax dicit: Mea culpa, mea maxima culpa

Mi az, hogy nincs mód magasabbra,
többre, mennyi áru, áll a sor, míg téblábol
a füstölgő szájú, hontalan gondolat, mit
hagyott a polcon, ettől oly nyugtalan,

visszavágyás

és fölsír a testből
kiszakadt kis élet
mezítelen jószágon
fordítatlan képek
kabátkája vézna
kitárt karján feszül

Ecce homo

… és csak sír, azóta sír
Kővé dermedt kereszt alatt  
sír egy anya, végnapja van  
szép, egyszülött fiának.   
Szívét tőr döfi át, hallgat.   
Hallgatását könny takarja,  

Ha nincs aratás

Anyám helyett légy a dajkám,
szép paplannal takargassál,
szerető kezeddel.
Kössél masnit a hajamba,
s öltöztessél föl a Napnak
tündöklő szemeddel.

Restaurálás

Múltidéző kifestőm javítgatom.
Ismeretlen arcok néznek vissza
rám, erős kontúrjuk van bennem,
de csak véltem, hogy látom őket
én-színeim árnyalatán át.

Föld típusú találkozások

Ma találkoztam újra a hazuggal.
Rég nem éreztem így az erejét,
mint a bénító szorítás megfogott,
s közel, távol, sehol egy menedék.
És a tehetetlen harag fölkapott,
mert torolni ágaskodott az ész,

Merengő

Estfonák bíbelőd, mélán kereng,
a szürkület lustán szöszöl,
fölszürcsölik kihűlt kakaómat,
mindkettő ásít, s köszön.
Sötét feketéllik kint és belül is,

…, és megkérdezte:

Mikor a föld mélyén izzó múlt,
egyszer vörös magmaként föltolul,
és förtelmest morog feszült ébredéssel,
s mindent olvasztó öleléssel elfedi

A Mi versünk

Az érzelmes, könnyű vér
kardélre hány, és nevetőn
kicsorbítja a sejtnyi életet,
s bár nyugszik a nap,
mennyire imádom,veled,
még ősszel is csábítón kacag.

Elhívás

Magadhoz hívtál, Krisztusom,
és én szólni sem bírtam, hullt
a könnyem, s amíg én sírtam
világi bűneim egyre csak mostad,
s mik sötétek voltak, lassan elkoptak,