Egy szokatlan tárlatmegnyitó

A természet- és vadászfestészet örvendetes fejlődésnek indult az utóbbi évtizedekben hazánkban. Ebből Pécs-Baranya is alaposan kivette részét. Elég, ha néhány nevet említek csak: Götz Gyula, Takácsné-Varga Júlia, Varga Pál vagy Bíber József.

Bársony Istvánt olvasva

Hogy hű maradjak önmagamhoz és műfajomhoz, most is azt teszem, mint tettem eddig minden MOKK konferencián: vadászirodalomról beszélek esszészerű formában. Jelen írásomnak – mint látni fogjuk – előttünk, orvosírók előtt, különös aktualitása van.

Vadászüdvözlettel…

(In memoriam Prof. Dr. Zoltán Jánosné Dr. Tomai Éva)

Professzor asszony… – „Csak Éva vagyok!”

Pyrrhusi győzelem

A két vadász szuszogva ért fel a dombtetőre. Az idősebb zubbonya ujjával megtörölte verejtékcseppes homlokát, aztán fáradtságáról megfeledkezve körbejártatta tekintetét. Kedvtelve szemlélte az elébe táruló karneváli tarkaságot, az ősz ecsetjétől színpompás fák, bokrok szemet-lelket pihentető egyvelegét.

Vadászíró-e Wass Albert?

Tudom, nagy merészség, vagy talán kritikátlanság is részemről, hogy minden irodalomkritikai képzettség nélkül erre a valóban szakterületre merészkedem. Úgy érzem azonban, hogy a szólásszabadsághoz hozzátartozik az „írás szabadsága” is, azaz hogy az ember véleményét szabadon kifejtse bármiről, akár írásban is.

Mesebeszéd

A derék, termetes kan kéjes mozdulatlanságban hevert a kellemesen langyos dagonyában. Szemét is behunyta a zsibbasztó gyönyörűségtől, s csak akkor nyitotta résnyire, amikor valami neszt hallott. Társa, egy második éves kanocska a fiatalok elevenségével élvezte a kiadós sárfürdőt: hempergőzött, dagasztotta a korhadó levelektől áthatóan illatozó iszapot, majd hirtelen felpattanva – némi dörgölőzés szándékával – az egyik rókalyuknyi átmérőjű akác felé vette irányát.

Jaj, azok a vadászok!

A három cimbora szinte egyidőben érkezett a megbeszélt találkozóhelyre. Hajnali cserkelésre adták kótyagos fejüket, bár hetek óta már Hamlet atyjának szelleme sem járt a júliusi kánikulától felperzselt aljnövényzetű erdőben, nemhogy vad. Hja, kérem, víz nélkül nincsen élet, ezt minden valamirevaló emberszabású tudja, de a vadász optimista. Vagy hülye.

Különleges metamorfózis

Amikor valakit a „fafejű” vagy „fapofa” jelzővel illetnek, általában nem kívánják agyba-főbe dicsérni, s az érintett rendszerint meg is neheztel az efféle méltatások hallatán. Meglepő talán, ha azt állítom, én még büszke is vagyok, hogy rólam mindez elmondható. Pontosabban – és itt rejlik a minőségi differencia – nem személyemnek adresszálják barátaim, ismerőseim e tréfás minősítést, […]

Országos Vadásznap

Idén Keszthely városa, pontosabban az európai hírű, patinás Festetics-kastély – közismertebb nevén a Helikon Kastélymúzeum – és parkja adott otthont a magyar vadászok egyre inkább nemzetközivé bővülő országos találkozójának.

Emlékszikrák

Már szétszedték a terítéket. Az elejtett vad már a hűtőházban pihen, a vadászok is túl vannak már a finom vacsorán, és poharazgatás közben, vidáman beszélgetve, idézik a nap eseményeit. Egy öreg vadász, talán a legöregebb a társaságban, csendesen felkel és kiballag a vadászház udvarára.

Honfoglalók

Mivel – sok más véleménnyel ellentétben – a vadász is ember, köztük (köztünk) is akad mindenféle szerzet: simlis, agyafúrt, jámbor, nagyképű, irigy, etikus, közvetlen, alattomos, zárkózott, harsány, egyenes, ordenáré, de minek soroljam tovább, hiszen fajunk különféle tulajdonságokkal megáldott vagy megvert egyedei mindannyiunk előtt a teljesen közönséges hétköznapokból közismertek.

Csehországi kalandozásaim: Örömbe üröm – 1-4.

A kedves olvasó biztosan ismeri azt az érzést, hogy valaminek nagyon örül, vagy örülni akarna, de közbejön valami, ami miatt aztán keserű lesz a szája íze. Különösen, ha vadászat közben történik meg a dolog, még szomorú is lesz a vadászember. Velem is ez történt…

Hajnali látogató

A nyár derekán, egy szép napsütéses, mondhatnám kánikulai hétvégére kedves, szűkebb körű baráti összejövetelre kaptam meghívást vadászházunkba. Két lelkes új vadász, Zoli és Gábor, hívta meg vadásztársaságunk néhány idősebb vagy tapasztalt vadásztársát, főleg ismerkedési céllal, egy halászlére és egy kis baráti koccintásra

Csehországi kalandozásaim: Schulc úr őzbakja – 1-6.

Borostás arc, apró malacszemek, amelyek ide-oda siklanak, vibrálnak, köztük szépen kifejlesztett piros orr, és hát a zömök alkatot még fokozta a sörhas. A cseh sörivó ápolt pocakja. Ez volt Schulc úr. Nomeg, állandóan, megállás nélkül beszélt, lökte a szöveget…

„Szülőföldem szép határa”

Bár az anyakönyv hivatalosan Pécset jelöli meg születésem helyeként – s az adat meg is felel a valóságnak -, magam mégis Vasast tekintem szülőfalumnak. E döntésemmel – előkelősködő sznoboktól eltérően – nem Petőfit utánozom. Az efféle hajlamok mindig távol álltak tőlem.