Tátrai S. Miklós írásai

Csendesen csordogált a januári vasárnap délután. Az erdő övezte kis falu mozdulatlannak tűnt, a dombtetőről olyan volt, mintha téli álmot aludna. Az életet csak a füstölgő kémények jelezték. A faluban valamikor sok állatot tartottak az emberek, lovat, tehenet, sertést, birkát, baromfit, nyulat.

A kisváros Tesco áruháza bőséges árukínálattal, olykor akciókkal, kedvezményekkel várta a vásárlókat. Az emberek szívesen látogatták. A parkolás nem okozott gondot a gépkocsival érkezőknek, de az autóbusz megállója sem volt messze a bejárattól.

A konyhában bátortalanul pislákolt a gyertya fénye, mégis ijesztő árnyakat rajzolt a falra. Erhard és Andrea könnyes szemmel ültek a gyertya mellett, és a holnapra gondoltak, amikor elveszítik otthonukat, elvesztenek oly sok mindent, amiben hittek, amiért dolgoztak.

A bevásárló központ harmadik emeletére éttermek és büfék csábították a vásárlókat. A bőséges kínálatból mindenki kedvére válogathatott. Negyvenhárom asztal várta az étkezőket, de bizony így is előfordult, hogy ebédidőben többen várakoztak.

A családi ünnepség késő délutánig tartott, a vendégek négy óra után távoztak. Gyula a szobában ült kedves karosszékében. Elgondolkodva, szomorkásan nézett maga elé, régi emlékek között járt. Margó a konyhában dolgozott.

Az országút éles kanyarral fordult el a fatelep mellett.  Aki először járt arra, szinte észre sem vette a keskeny földutat, amely a kanyartól indult az erdő felé, és hamar eltűnt a fák között. Dávid többször vadászott a Csörgőhegyi Vadásztársaság területén, jól ismerte a környéket.

Az autóbusz jó tempóban haladt a délelőtti napsütésben az Erzsébet hídon. A Döbrentei téren szabad ülőhelyek várták a felszállókat, még válogatni is lehetett közöttük. Alacsony, kövérkés férfi nézett körül tanácstalanul, majd leült a legközelebbi egyes ülésre.

Minden nép történetében vannak olyan események, amelyekről szándékosan, vagy a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt nem maradtak fent minden kétséget kizáró írásos emlékek. A valóság pontos megismerése így egyre nehezebbé, sokszor lehetetlenné válik.

Esztergomban, nagyapámék udvarában állt egy öreg diófa. Óriási lombja árnyékot adott a nyári melegben, és kiváló búvóhelyet nekünk, gyerekeknek. A fa alatt nagy asztal állt, előtte kényelmes támlás pad. Sokszor ültünk ezen a padon játék vagy beszélgetés közben.

A tárgyalót áttetsző szivarfüst töltötte meg, amin senki sem csodálkozott. Már három órája tartott a zárt ajtók mögötti tanácskozás. A szivart csak a vezér szerette, de a többiek igyekeztek ebben is a kedvében járni, és fel-feltörő hányingerüket elnyomva pöfékeltek.