A sportcsarnok zsúfolásig megtelt, nemzeti- és klubszínekbe öltözött szurkolók nagy zászlókat lobogtattak, dobok, trombiták szóltak. Óriási érdeklődés és várakozás előzte meg a találkozót. Az ellenfélnek győznie kellett a továbbjutáshoz, a döntetlen a hazaiaknak kedvezett.
A vágy meghal
Ha elfogy az álom
Ölelésedből, csókodból
Szőtt háló, csalfa bókod
Hogy rám vártál évekig
2022. november 27-én nyílik meg a nagyközönség előtt a kortárs magyar képzőművészet legnagyobb hatású, nemzetközi viszonylatban is jelentős mesterének, Bukta Imrének kiállítása, Műveljük kertjeinket! címmel. A művész születésének 70. évfordulója alkalmából létrejött tárlaton kizárólag új művek jelennek meg, varázslatos vizuális elemekkel teljessé téve az élményt. A kivételes művészeti esemény több mint 1000 m2-en, a Godot Kortárs Művészeti Intézet óbudai, négyszintes kiállítóterében látogatható 2023. tavaszig.
Gyermekkorunkban három évvel fiatalabb öcsémmel együtt – ha „rossz fát tettünk a tűzre” – többször hallottuk félig komolyan szüleinktől, hogy beadnak a bakócai nevelőotthonba, állami gondozásba. (Persze ezt ők sem gondolták komolyan.) Akkor nem fogtuk föl ennek a jelentőségét, de később, amikor „benőtt a fejünk lágya,” már tudtuk, mit jelentett volna ez…
Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében – parkjával együtt – kívül és belül megújult Festetics-kastély a Fejér megyei Dégen – tájékoztatta a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében hazai és uniós forrásokból összesen 3,361 milliárd forintot fordítottak a beruházásra.
Idén harmadik alkalommal hirdették meg a HTE Fekete László-díj pályázatot. A felhívásra rekordszámú pályamű érkezett, a többkörös zsűrizés után azonban végül csak egy nyertes kaphatta meg az impozáns szakmai elismerést és az 1.000.000 Ft-os jutalmat. Scheidler Balázs a fődíjat a minap megrendezett HTE Infokom konferencián, ünnepélyes keretek között vehette át.
Hamarosan megszületnek a megállapodások az Európai Bizottsággal, ez pedig az európai értékek és érdekek, ezek mentén pedig a magyar társadalom egyértelmű győzelme és az Orbán-rendszer egyértelmű veresége – így értékelte az uniós forrásokról szóló tárgyalások jelenlegi állását Ujhelyi István csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A két világháború közt volt a legduhajabb kocsmaélet Pécsett, bárki megmondhatja, aki akkor élt. Főleg a keleti városrészben: Gyárváros és a Budai vám környékén. Itt minden szombat este gyári munkások és bányászok tucatjai itták el a frissiben kapott heti bérük egy részét.
Minek nyílsz rózsa,
tövist növesztve,
illatod ontva?
– Letörni ne érjen kéz.
Minek nyílsz szirom,
csukódni este,
2022. november 11-én 19.00 órakor nyílik Körtvélyesi László fotóművész Köretrotika című kiállítása Pécsett, a Nick Galériában. A művész több évtizeddel ezelőtt készített ikonikus aktfotóiból kerül bemutatásra egy igazán perzselő válogatás.
Nincstelenek. Borbély Szilárd utolsó regénye. Bár ő maga nem tartotta regénynek. Évekig írta. A Nincstelenek címet egyébként Németh Gábor adta a regénynek annak idején. Alcíme lett: Már elment a Mesijás? A dunaújvárosi Bartók Színháznak jutott az a megtiszteltetés, hogy színpadra viheti a mű adaptációját. A regényt Balassa Eszter és az előadás rendezője, Horváth János Antal írta színpadra. Németh Gábor író, Borbély Szilárd egykori barátja, dramaturgja az előadásunknak, amelyet november 18-án mutatnak be a Bartók Színház Stúdiótermében.
Felsőkövesden lakunk, fiamékkal együtt. A kertünk hatalmas és rettenetesen elhanyagolt, gazos, menyem az utca felső részén kapál, dolgozik nagy szorgalmasan – én a kisebbik részt próbálom megszabadítani a gaztól. Rettentő lassú vagyok, leülök a bejárati lépcsőre, onnan nézem a kert nagyobb részét, menyem villámgyorsan dolgozik.