Szépirodalom - vers Archives • Oldal 4 a 200-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 2996

(F)ordítok – 27.

Bandi András: Dobrudzsa
A must fanyarú íze
napfénnyel szövetkezett,
s keletről halkan piheg
a hűs tengeri lehelet.

Világ, világosság

Külön világról álmodoztam,
magam köré falakat húztam.
Olyan legyen az én világom, 
hogy oda senki be ne lásson!

Hogy mondjam el

Hogy mondjam el, mit férfiúi
szemérem nyelve alatt, mint
féltve őrzött kincset rejteget,
a szót, az igét, mely belőled
sarjad, ’s talán a legszentebb?

MegalkuVásár

MegalkuVásárban
adják – veszik
A MegalkuTermékeket
Úgymint: az Embert, a Gondolatot, az Elveket – és egyebeket.

A nagy játék

Szeretlek, én is
Ja, ha te igen
Akkor én inkább nem
Szeretnélek megölelni
Csókolni öled

Nincs szabadulás…

De jó lenne látni Téged
régi barátom, égbe nyúló fenyő!
Oly vigasztalan vagyok,
erőért hozzád fordulok.

Értetlen jelek

Mint karcsú fatörzsön, három,
fekete foltos bodobács,
úgy ülnek, hárman, kart karöltve,
múlt, jelen s jövendő korok

Madárfészek ring a szélben

A két házsor között, ahol élek, valamikor
régen, harminc éve is meglehet éppen,
gondos kezek fákat ültettek.

Színek

Megszólítottak
hivalkodó sárgák
elutasítottak
rideg kékek
jóságos barnák
nyugtatgattak

Kilátás a völgyből

Időhordalék itt minden emlék.
A szép szétgurul, kavicsként kopik.
Gyors percfolyók hordják majd szerteszét

Öregesen

Hogy’ megöregedett mindenki,
egyetlen év alatt,
amíg nem láttuk őket…
Vagy másfél, két év is lehet,
bizony, bizony…

El Greco

Candia! Istenem!
A mólóra felcsapó eszeveszett hullámok feketés-jégkék tajtéka
Az utcák, sikátorok motoszkáló puhaságában surranó türelmetlen szellők

Vers a fogatlan farkasról

Vers a fogatlan farkasról, a bestéről, ki nem forró víztől lett kopasz, s mesél egy estjéről – Romhányi Józsefnek
olvastam népmesét a kopasz farkasról
róla ki alhastól összevarrva rogyaszt

Isteni színjáték

Könnyű a testem
Könnyű a lelkem
Lebegek mint Isten álma
A Mennyre festett fellegekben
Voltam, aki vagyok

Rigóének

Már kora hajnalban
úgy énekelnek a rigók
a szemközti fákon,
mintha rajtuk múlna,
hogy felkel-e ma



Archívum

Hirdetés