Szépirodalom – vers
(F)ordítok – 27.
Bandi András: Dobrudzsa
A must fanyarú íze
napfénnyel szövetkezett,
s keletről halkan piheg
a hűs tengeri lehelet.
Világ, világosság
Külön világról álmodoztam,
magam köré falakat húztam.
Olyan legyen az én világom,
hogy oda senki be ne lásson!
Hogy mondjam el
Hogy mondjam el, mit férfiúi
szemérem nyelve alatt, mint
féltve őrzött kincset rejteget,
a szót, az igét, mely belőled
sarjad, ’s talán a legszentebb?
MegalkuVásár
MegalkuVásárban
adják – veszik
A MegalkuTermékeket
Úgymint: az Embert, a Gondolatot, az Elveket – és egyebeket.
A nagy játék
Szeretlek, én is
Ja, ha te igen
Akkor én inkább nem
Szeretnélek megölelni
Csókolni öled
Nincs szabadulás…
De jó lenne látni Téged
régi barátom, égbe nyúló fenyő!
Oly vigasztalan vagyok,
erőért hozzád fordulok.
Értetlen jelek
Mint karcsú fatörzsön, három,
fekete foltos bodobács,
úgy ülnek, hárman, kart karöltve,
múlt, jelen s jövendő korok
Madárfészek ring a szélben
A két házsor között, ahol élek, valamikor
régen, harminc éve is meglehet éppen,
gondos kezek fákat ültettek.
Kilátás a völgyből
Időhordalék itt minden emlék.
A szép szétgurul, kavicsként kopik.
Gyors percfolyók hordják majd szerteszét
Öregesen
Hogy’ megöregedett mindenki,
egyetlen év alatt,
amíg nem láttuk őket…
Vagy másfél, két év is lehet,
bizony, bizony…
El Greco
Candia! Istenem!
A mólóra felcsapó eszeveszett hullámok feketés-jégkék tajtéka
Az utcák, sikátorok motoszkáló puhaságában surranó türelmetlen szellők
Vers a fogatlan farkasról
Vers a fogatlan farkasról, a bestéről, ki nem forró víztől lett kopasz, s mesél egy estjéről – Romhányi Józsefnek
olvastam népmesét a kopasz farkasról
róla ki alhastól összevarrva rogyaszt
Isteni színjáték
Könnyű a testem
Könnyű a lelkem
Lebegek mint Isten álma
A Mennyre festett fellegekben
Voltam, aki vagyok
Rigóének
Már kora hajnalban
úgy énekelnek a rigók
a szemközti fákon,
mintha rajtuk múlna,
hogy felkel-e ma
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások