Szépirodalom - vers Archives • Oldal 4 a 229-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 3426

Kőbányai éjszaka

A szemközti Jubileum
sörözőből kijött a páros,
az asszony jajgatott
miközben részeg párja
rúgta, pofozta

Titokoldó

Hajdan jöttek-mentek felhőkkel a dogmák,
színezték egyre-másra ősi mítoszok,
alakultak galaxisok és kis koszok,
s az elérhetetlent istenüknek mondták.

Késő bánat

Káprázik a szemem.
Mindenütt csak fények…
de a ragyogásban
mindig mások élnek.
Keserű madarak
ülnek már vállamon,

Nyárutó

Én már csak szeretni szeretnék
Szívből, igazán
A gyűlölet, ami élt bennem
Igaztalan dolgokkal szemben
A hülyékkel beszélgetni nincs kedvem…
Elmúlt. Mint ez a nyár is hamarosan

Bevallom

Ha rólam bármit mondanak,
az néha idegen,
mért látja így, én nem tudom,
ki érti ezt?
Ha rólam nem szól semmi sem,
az rémiszt idebent,

Ág és gyümölcs

Kintről az álmot
bolondnak látod
Bentről a tetted
miért is tetted?

Fordulat

Nem tartottam nagyra
e civilizált világban
túl elnyűttnek hatott
csillagokról, lélekről és
olyan csöndről beszélni,
melynek emberszaga volt.

Álmatlan éjszakán

A szavakat keresném, meg ne bántsalak!
Ó Uram, Istenem, Világunknak Királya!
Miért hagytál magamra?
Merre vagy?
– Elhagytalak? Ugyan! Hogyan tehetném?
Hozzád láncolt a hit.

Szomjúság

Ha jönne, ha menne,
mindig kell egy zápor.
Szél hozná, a lenge
cseppcsók lesz a mámor.
Lapulevél ajkán
dédelget kis kortyot,

A Keresztelő

Hallgatom a csöndet,
Szépséges éjszakám virágát,
Hűs köveken forró lábam nyugszik,
S fejemet a falnak támasztom,
Kívül reked a világ.

A bohóc / Egy festmény „anatómiája”

Hülyét csináltak belőled
Tudod?
Pilláidat lehunytatták, hogy vak lehess
Vagy önként csuktad be, hogy „beilleszkedhess”

Kétsorosok

Ráncos alma az este,
barázdáiban rejtőzik a csend. RÁNCOS.
*
Egyenes szívvel nehéz
e görbe világ útvesztőiben. NEHÉZ.

Vattaszív

Van vérem, de vajon elég-e
Hogy átfolyjon rokkant szívemen
Dobogni kéne még egy kicsit
Vagy egy dobszóló
A végítéletig
Hülye egy szerkezet

Szülike: a mindenki Örzse nénije

Ott áll a bot a sarokban,
mit drága nagyikám rám hagyott.
Sosem gondolta volna, hogy
egyszer én is rászorulok.
Járja az udvart körbe-körbe

Mit tud a Remény?

Hóhullás jó. Benne a csönd, és a nagy hallgatás.
Végvillanás után jön csak a látó vakhatás,
s a végessé zsugorodott, addig hitt végtelen,
robbanni kész halmazában feszül új életet.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS