Ma éjjel szokásos portyázásai a konyhába
vezették rakoncátlan kandúromat, s ő az
eddig biztonságban tudott virágaim egyikét
az ablak párkányáról lelökte.
Vadnak születtünk, őznek, szarvasnak, csodának,*
aztán megmondták, maradjunk veszteg!
Egyébként tudhatnánk már: minden csoda csak három napig tart!
Két szöszi hentergett önfeledten,
bontogattak bozontos kagylót
ajkaik a hatalmas királyi ágyban;
– Micsoda erkölcsök! – így
egy öregúr, a szemközti lakásban.
Megszökött a fény
A tenger fellegekkel
Kéjesen egybe kél
Meghaltak a rigók
Denevérek isszák
Az ébredő reményt
…harmatos álmoknak fényszatén színén
milliárd bolygó közt ott él a miénk
hol áll egy kis ház a dombon a lankán
apró kis kert fája gyümölcsöt dajkál
… tudatmélysötét alakok/: formálódsz.
Merengve egy láda kincsen, a nincsen.
Füvek futnak vágtató lovak patái alatt.
Azt hiszem, a versben havazni kezd.
Most, hogy már én is egyike lettem
a fura öregasszonyoknak, végre
megengedhetem magamnak, hogy
más legyek, mint a többiek,
Az ősz legszebb szombatja volt:
könnyű ébredés, kényelmes reggeli.
Könnyed buszozás,
napsütéses séta Kertvárosban,
kis olvasgatás a könyvtárban
(épp a Sziklamecsetről),
valaha még illata volt a földnek
íze a kenyérnek amit kéz fölszeg
már a tehénszar is vegyszeres mára
utcán pofán ver mindennek az ára
romlik a fog a szájban a szó büdös
hazugság petárda minden üstökös
– Éljen a forradalom – üvöltötte Marcell a barikádon,
miközben szeme egy pillanatra megpihent, az út
túloldalán álló garniszálló ablakában csüngő
három, gyönyörű szöszi lányon.
Már majdnem éjfél, vége lett a napnak,
s látod, virrad épp földünk másik felén,
a régi hangok torkodban ragadtak,
apró felhő int a messzeség egén.
Lelked színes szirmain
Szíved kies zugaiban
Szaladnak buta szavaim
Búgnak buja álmaim
Kalandra kelnek félve
Virtuóz ujjaim már élve