Szépirodalom – vers
Változatlan változatok
Minden tegnapot holnapra felednek,
a holnaputánra is kész a képlet,
az emlékek pergamenjei elégtek,
nagy galaxisok porból porrá lettek.
Már nincs jelentősége a neveknek,
az éden csupán kilyukasztott bérlet,
Dadogó, hebegő, remegő
Triptichon Petőcz Andrásnak
I. A kőműves-tábornok
De Gaulle-nak neveztük – magas
volt és tekintélyt sugárzott,
nagy orra, mint kopasz kakas
mindenki fölé világlott.
Égbekiáltó vakond
Ásott, majd ásított egyet
Aludt kettőt, s tovább ásott
Aztán túrt, s tűrte, hogy a
Giliszták kivágnák az űrbe
Ám türelme végtelen lévén
Megértette, hogy a Földnek
Lángoló ház
Fejemre gyújtod a házat; –
kulcs vagyok,Te pedig zárja.
A tested – keleti szőnyeg; –
elébed borulok lágyan.
Hazafelé
Tegnap hazafelé a Nagyvárad téren
a metrónál úgy elbambultam, hogy
meglepett, amikor meghallottam a
hangot: jegyeket, bérletet! Tőlem
már rég nem kértek semmit, csak
rám néztek és intettek, mehet
A harmadik kereszt
Szent Ilona legendája
Bölcsek figyelték a galaxis-távolt,
a megváltásból pár rozsdás szög maradt.
Longinus megtért, Mária-ég gyászolt
a feketére vált csillagfátyol alatt.
Kor jött korra, sok keresztet tákolt,
Szapphóhoz
Lásd, Skamandrosz jó kedvvel nemzett,
friss magot szórván el nője ölébe,
de lángját Hébé, az isteni kedves
lökte az égig.
Vágyból fogantál, pezsdült hát a véred,
Hullámverés
Bár lennék tenger,
mosnák hullámaim édes partodat,
ölelném lázas tested monoton,
légyen nappal, vagy alkonyat.
Már nem vagyok senki, csak
számkivetett,
Triptichon
ISTENI
Nos, igen, voltak pillanatok
Amikor nem hittem Istenben
Ám Ő csak nevetett rajtam
Bizony tévedni isteni dolog
– És töretlenül hitt bennem
Adonis virága
Manöken-szépem! –
lehet, nem áll jól kezemre az írás,
idevetni szükséges mégis e sorokat,
mese nincs – muszáj!
Fecskeének
Fecskecsivogást hallgattam
ma délelőtt, egyenesen
Gyöngyösről, telefonon át.
Azt üzenték meg nekem:
ne szomorkodj, nagyanyó,
ne add fel a reményt!
Az írásról
Ez a kezem, mindenhová elér,
kövekben az idő szívverését tapogatja
sivatag homokjában lábnyomot keres,
aggok arcán a ráncok titkát kutatja, majd a
gyönyörben, kínban fogant jajok eredetét.
Aki férfi maradt halálig
Nekem a Béke utca volt a béke,
ahol laktunk, ott volt a falu vége.
Házunk egyszerű volt, semmi sallang,
volt elöl egy lurdymáriás barlang,
ahol gipsz Szűz ölelte a kisdedet.
Akkor meg minek
Nem járhat ott az évekhez bilincselt,
az idő börtönrácsain beszökő fényben
ne hajtson hát rügyet az újraélés
nosztalgiája! minek is volna újabb esély,
a táj örökzöld színeit a dér ezüstje járja,
Kánikulai önnyaló négygombócos fagyi
Az Idő Te vagy – Magad
Nem karóra vagy stopper
Így hát ne húzd fel magad!
Hit nélkül nincs Remény
Remény nélkül viszont
Partnereink
