Szépirodalom – vers
Kutamba hulló…
Kutamba hulló rózsaszirom
zuhan, mint fáradt lepke.
Mélyben a visszhangzó csillagos ég
a víz tükrén remegve.
Kutamba hulló rózsaszirom,
tán lesz ott lent, aki várja:
Tavaszi etűd
Est bordűrre pihent a Nap,
aki reggel rózsás, arany,
kalandos éj álmokat kért,
megizzaszt, átmosdat még
mellkasomra simult tavasz,
kék ibolyák kerti násza,
Az uradalom ára – a tudás
Arcomra ég a korom.
Kiszabadítom magam
a kézfogások ágbogából:
itt! – szívem csataterén
A hetedik szó / JA emlékére
Nem ismerhettem már József Attilát,
csak tanultam róla, kellett,mint diák.
Géptan és a matek között versengett,
hogy értőn olvassam el a verseket.
Napról napra
Bolond voltam? Tán’ naivabb, mint mások.
Ki így, ki úgy. Csapdába esni könnyű,
és nincs menekvés soha, senkinek.
Aki kitör se jobb, se boldogabb,
Ia Orana Maria – Üdvözlégy Mária
Versek Gauguin-nel
Mámorító aranyflitter-eső zizeg égen át a földig
Megdöbbenés-virágok nyílnak asszony arcokon
Kezek tapadnak egymáshoz önkéntelen imára
Odafenn isteni csendes ég mosolyog
Százszorszép
Az érzés melenget
A gondolat elenged
A szó elszáll
Mire meghallod
S átérzed álmom
Hirtelen felébredsz
Emlékezés
Jövőről álmodtunk egymás szemébe nézve,
titokban és csendben, csókkal pecsételve.
Május volt, és nyíltak a kéklő orgonák,
fogtuk egymás kezét, szívünkben boldogság.
Líra, esőben
Léha, csapongó, habkönnyű líra,
ezerszer megcsal érzéki, cifra
sála puhasága, s rám szitálja
ifjú, szeszélyes szelek illatát.
Májusi fényben / Leidecker Lajos emlékére
Ma biztatón süt tán’ ott is a nap,
virágok ringnak könnyű szélben,
a lombok halkan felsóhajtanak,
s egy fecskepár hasít az égen.
Utolsó felvonás, a dráma vége,
itt nincs súgó, függöny, se színpad
(F)ordítok – 41.
Cséby Géza: Nagyanyám
Ősz haját ha kibontotta,
Derékig ért annak hossza.
Kék szemével engem nézett,
Ahogy nézik a szentképet.
Hűség
Egész délután itt gubbasztott velem,
túl az ablaküvegen, a keskeny ablak-
párkányon a legszebb galamb, ő volt a
kedvencem a télen. Pedig már rég nem
adok nekik magot
Történeteink nyomában
Az idő türelmes és végtelen szelíd.
Jön, ahogy a hattyú ha száll a tóra,
nincs szüksége számokra, mutatóra,
hol a felszín síkját fények átszelik.
Sokan állítják, hogy nem is létezik,
csupán a semmit kötik vele csomóra.
Békagalamb
Azt álmodtam, hogy
Szerettük egymást a fűben
Azt álmodtam, hogy
Cérnaszál voltam a tűdben
Befűztél Galambom szépen
De most gombot varrsz
