Keresztem a Szerelem
Én magam ácsoltam
Puncius Hiátus alatt
Néha léhán feltámadok
Böjtölök, majd flörtölök
Élveteg pácolt húsokkal
…a pillanatba simít a szellő,
érintése puha, elcseni a kendőm,
kíváncsi kertek alja, kirándulás,
kondul a harang, bérmálkozás,
delel a vasárnap, a kisfalú lakta tér
Fentről, a hetedikről csak a
sétára csalogató napfény
látszott, de az erőszakos szél
valamiképpen rejtve maradt.
Csak amikor a lépcsőházból
kiléptem, akkor taszított meg
Madaras ölén szelíden egyesül
két kis patak vízével a nagy Garam
hol békén él őz, hiúz, sas, vadgalamb,
és a múlt békés emlékké nemesül.
A fekete galamb immár egyedül
csőrében már nem csillog semmi arany,
…Lehettem volna tűzoltó
Kalauzt megváltó vasutas
Piromániás parkoló ellenőr
Tökfőzelék tükörtojással
Napfelkelte, idegbeteg eső
Visszaeső tömeggyilkos
Mi az, hogy nincs mód magasabbra,
többre, mennyi áru, áll a sor, míg téblábol
a füstölgő szájú, hontalan gondolat, mit
hagyott a polcon, ettől oly nyugtalan,
Átrezeg a csönden a hárs.
Szólaltat: Ostyafelmutatás.
Angyali őrzők szárnya alatt
tenger. Szembeszelek huzatában
kiönt az álmok Nílusa.
Érzem, ahogy a mindent
betöltő hajnali csendben
félrever a szívem, így üzen
nekem, ismét morzejelekkel.
Miközben tápászkodik bennem
a lélek, rádöbbenek:
Talán legenda, talán mégis csak igaz,
titkát lepecsételte idő-viasz,
elnyelte Özönvíz vagy az óceán,
Poszeidónnal őrzi sok hableány.
Lehet, hogy tanmese, amit írt Platón,
de oly hitelesen, kornak bíztatón,
Uram, védelmező ölelésedből kiengedtél.
Azt mondtad: felnőttem, repüljek magam.
Nem tudtam, hogy minden madár elköltözött már.
Nem készítettél föl erre.
Nélküled értelmetlen bolyongás.
Menekülni soha nem késő
Égő házból, süllyedő hajóról
Megtanulhatsz az árral úszni
Tűzmadárral szembeszállni
Sorsodat megírták már okosok
Ám-bátor légy, könnyen lehet
és fölsír a testből
kiszakadt kis élet
mezítelen jószágon
fordítatlan képek
kabátkája vézna
kitárt karján feszül