Ó, van-e nagyobb csodád, édes Istenem,
annál, mint mikor anya szül egy kisdedet:
fájdalomban, vérben, jajban adva életet,
majd meghallani az első sírást hirtelen,
és elhallgatnak a szavak,
Itt még béke van, áprilisi felhők kúsznak az égen,
(figyelmed célt vesztett csatahajói szünetjelekkel)
vihar előtti csend, bár szép napot ígért a jós, elér a
zivatar kétségtelen
Csellengő csatakos csikók
Az elszabadult idő vadlovai
Meglasszóztuk egymást
Naplementénk holdudvarán
– Nyereg alatt puhultunk
S most egymáson vágtatunk
Ketté hajló fájások között rejtőzködik
az élet. A boldog szőlőskert világ
tegnapja üde, ma épp keserű párlat,
a reggeli ölelés sír, fűben heverésző
meleget csenne magához, de a bánat mély,
Ébredtél? Álmodtál?
Kitárult az ajtó,
a Lét-kapukon át
végigcsoszogtál
a hűvös verandán,
aztán eltűntél
a késődélelőttben.
Álomtakarót küldtem
neked az éjjel, Téged
betakart, és szép álmot
hozott, az Ég minden
kincsét magával vitte:
Napot, Holdat és sok
Hegyek ölén él a város
szép Selmeccel határos
összenőttek egykor szépen
de nem ettek közös széken
Városrangját Mátyás adta
búját a sok török szablya
Csak annyi kell, hogy visszanézzek
és kibomlanak mind a fények
a lomb közötti nyári résen,
csak annyi kell, hogy felidézzem.
Csak annyi kell, hogy újra lássam
gyermek-magam egy régi nyárban,
Feküdj a szélnek jó vitorlám,
Vidd hajómat távoli vizekre,
Az istenek majd ambróziát öntenek
Naptól tikkadt ajkamra.
Verjék a habok hajóm oldalát,
S ne feledjék nevem az öblös kikötők,
…Lopják a napot
A tohonya csillagok
A Nap is holt, részegen
Horkol az álmos Föld alatt
Reszket a Hold a tó vizén
Másnapos halak verik
És emlékezzenek, kik még emlékezni tudnak,
hogy volt itt egykoron egy fölszentelt hely,
emlékezni, kik még akarnak effélét tenni,
hogy itt már a múlt csak temetetlen test.
Kányádi Sándor: Bot és furulya
Legelső ajándék, mit kaptam,
egy bot s egy furulya.
Cifra volt a bot,
füstös a furulya.
Igen! Könnyebb egy hegyet
száz szekérrel odébb rakni,
mint az átkot vállainkról
mélybe dobni.