Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Valós idejű stratégia? Igen, ez lehetséges! Egy német szerzőtrió sikerkönyve arról, hogy a jelenlegi, gyorsan változó világunkban egy olyan, dinamikus jellegű stratégiai menedzsmentre van szükség, ami egyszerre képes reagálni a váratlan helyzetekre, miközben a stratégia hosszú távú fókuszát is megőrzi.
A közélet-politikum, filozófia, társadalomrajz, magánélet, irodalom témahálója közhelyes megfogalmazása mellett ki-ki őriz magában egy-egy meghatározó olvasmány(sor)élményt Petri György költészetéből. „Amikor nem verset írok, nem vagyok” ̶ ars poeticája lételemmé teszi az alkotást a lírikusi œuvre-ben.
– Jézus, Mária! Hazajött a férjem. Ugorj ki gyorsan az ablakon!
– Megőrültél, hiszen a tizenharmadik emeleten laktok!
– Na és? Csak nem vagy babonás?
Meleg ősz-barnából szívemben csöndet fésül
narancsba fordulón a nap, örömre készül.
A szél túr hajamba ujjaid zenéjeként,
A lány kissé tanácstalanul álldogált a boszorkánybolt egy félreeső zugában a falon, fejmagasságban elhelyezett homályos, vastag üveglap előtt, mely alatt ez a felirat állt: VARÁZSTÜKÖR. – Segíthetek? – lépett hozzá az eladó, egy testes, sötét bőrű, kortalannak látszó nő. – Fizetni kell érte – mondta aztán máris, meg se várva a választ, és közölte is az árat.
Ifjú buzogányai egy platánfának
mai sétámon emlékeztettek
engem az elmúlásra: míg ti ott fenn
a faágon szelíden ringatóztok
az idő száműzöttnek kis sziget
nem a hang gyenge az aki szót emel
nem ott és nem akkor mindig nagy teher
vereséggel majd a végén szembesül
Megvetően nézte az osztályterem nejlonköpenybe bújtatott diákjait. A fehérre meszelt arcát mintha pengével metszették volna meg a szája vonalában. A vékony, elkeskenyedett ajkait élénk rúzzsal fedte be. A maszkká kövült arca alatt egy tehetséges festő lelke élt, akit a nyugati művészvilág hajdan a vállára emelt.
Gyerekkoromban mindig azt tanították nekem, hogy az a szép, ami érdek nélkül tetszik. Tehát kizárólag azért, mert öröm ránézni, megfogni, elolvasni, meghallgatni vagy emlékezetünkbe idézni. Mert értékes. Szép az, ami megmozgat, ami inspirál. Ami elgondolkodtat vagy lelkesít. Ami egyszerre gyönyörködtet és borzongat.
Az MTA újonnan megválasztott elnöke, Freund Tamás akadémikus és a megválasztott vezérkar 2020. július 8-án délelőtt online sajtótájékoztatón számolt be elképzeléseiről mintegy félszáz újságírónak.
Hadd énekeljek régi iskolámról,
felém onnan ma is víg „Eszter-lánc” szól,
s mások is vannak még, kik elhiszik,
Ostyává törném selyemcipőmet
hogy áldozhassak az éhezőnek
Szőlőt ültetnék szívemre
ha kehely telik a szüretre
Csaba immár közelít az ötvenhez. Lassan húsz éve hajléktalan. A szállóra nem szándékozik bemenni. Túl közel van az egykori legényszálláshoz, ahol valamikor melós korában élt. Loboncos, már őszülő szőkés haja a szemébe nőtt. Egymásnak nyírják a többiekkel. Így ingyen van.