Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2222

Álomnapló (részletek) – 29.

Unokahúgomékhoz utazok a kora délutáni órákban, hogy végre megdajkálhassam csecsemő fiacskáját és gyönyörködjek Laurában, az óvodás nagylányban. Orsikáéknál elég sokan gyűltünk össze, fiatal anyukák a gyerekeikkel, megcsodálom a nagyra nőtt kicsiket, Marcellát megnevettetem, amikor bohóckodok és beszélek hozzá.

Munkareggeli

A történet ma is játszódhatna, de amikor történt, volt ennek egy kis pikantériája. Az események úgy 1960 tájékán játszódtak. Az akkori tanácsi berkekben működött, többek között, egy nevezetes járási hivatal. Volt egy szakigazgatási szerv, amelyik a járás területén – 25 község tartozott ide – igazgatta, felügyelte a kisiparosok tevékenységét.

A muzsikáló angyalka

Az ezüst színű Opel Astra lassan fordult be a tízemeletes panelházak közé. Délelőtt tíz órakor kevesen jártak az utcán. A felnőttek dolgoztak, a gyerekek iskolában, óvodában voltak. Csinos, fiatal anyuka sétáltatta két-két és féléves kisfiát a kora tavaszi napsütésben. A szemben lévő járdán idős néni húzta maga után bevásárlókocsiját.

Álomnapló (részletek) – 28.

(2017) Mintha a kongresszusi palota hatalmas színháztermében lennék, Mága Zoltán készül a színpadon. A színpaddal szemben az egyik lelátó egy óriás franciaágyhoz hasonlít, puha, vörösesbarna plüss, azon ismert politikusok heverésznek, sziesztáznak VIP-terület, bársonykordonnal van elválasztva a nézőtér többi részétől. Itt bukdácsolok, mert meghívót kaptam az előadásra, költőként pedig ide, az előkelő szegmensbe. A politikusok egymással […]

Csigapanasz

Felfordul a gyomrom ezektől az álszent emberektől. Úton-útfélen olyan szavakat hangoztatnak, mint rokonszenv, egyenlőség, átérzés, empátia, állatbarát, tolerancia meg ilyesmiket s akkor a lusták lustájára, a legalamuszibb puliszkaevőre azt mondják, hogy „csigalassúsággal halad”. Na, most azt mondd meg nekem, hogy mer ez a sápadtfülű ilyen hasonlatokat kitalálni.

Rudi világot akart látni

Rudival péntek délután futottam össze az Akácfa utca közepén. Kitörő örömmel üdvözöltük egymást, a barátság elég régi, együtt jártunk két évig a gimibe. Én az utolsó két évben kerültem ide, vidékről.

Apám Holdra száll

Apámnak adogattam a tetőcserepet, egyiket a másik után. Biztos mozdulatokkal húzta ki a kezemből őket, és mindegyiket odatette, ahova kellett, egyiket a másik után. Úgy araszoltunk a tetőn, mint a cseresznyefa árnyéka a pincedombon, nyári délutánokon. Volt ebben a magasban végzett, monoton munkában valami megnyugtató, biztonságot adó.

Kifli, tejföl, kolbász

Elsőéves volt, kollégiumban lakott, arra emlékszik leginkább, hogy állandóan éhes volt. Mindig vágyott valamire, apróságokra, amitől úgy érezte, hogy jobb, könnyebb lenne az élete. De soha nem volt pénze, így aztán a farmer, egy új kabát, alföldi papucs, egy könyv, ezek a vágyott dolgok az elérhetetlen birodalmában maradtak.

Álomnapló (részletek) – 27.

Mintha a Vaszar és Tékes közötti köves úton játszódna a történet, melynek pontosabb címe „Vendégség az utcán” lehetne. Minden résztvevő igencsak jól öltözött: a férfiak sötét öltönyben, van aki frakkban és zsabós fehér ingben ácsorog. A nők a minden földi jóval megrakott asztalok mellett trécselnek.

Frontérzékenység

Krisztián az ötvenötödik évét is betöltötte már. Egy dunántúli városban lakott, több mint tíz éve, amióta elvált feleségétől. Húszévi házasság után kettőjük kapcsolatából semmi nyom nem maradt. Közös gyerekük nem született, Krisztián egy nagy képes bibliát hiányolt, melyet válás után a volt felesége nem volt hajlandó átadni neki.

Lilike, a verselő tehén

Gyönyörű volt ez a délelőtt. Különösen jólesett a reggeli legelés. Már napok óta Keresztúr felől fújt a szél, és magával hozta a Balaton, nádas–iszap vízszagát; ezzel különös zamatot adott a fű megszokott ízének. Leginkább az itt-ott beletévedt szagosmüge aromája volt domináns, amiben csak később lett biztos, mikor oldalt fekve kérődzött.

Zenemágia

Az emberek szíve már nem fogékony a mágiára. Nem hisznek a csodákban, a varázslatban, abban, hogy a zenével teremteni lehet.
Az erdőm haldoklik. Én magam is évtizedről évtizedre gyengébb leszek. A többiek – a családom, a barátaim – az életvarázsukat adták azért, hogy ez a hely ne legyen az enyészeté.

A tavasz első napja

Tavasz első napja. Fent, a Mecseken unatkozó egyetemisták lepik el a Szabadság-szobrot. Szelfiznek, andalognak, napoznak, sőt spontán pikniket rendeznek: egyikük pizzát rendel fel a hegyre. Kicsit odébb, a füves lankán apuka ereget óriásbuborékokat a két kisfiával.

Shakespeare and Company

Valamikor a hetvenes évek elején léptem át először a „vasfüggönyt”, és első utam – részben családi kötődések miatt – Párizs­ba vezetett. Mintha csak egy más világba cseppentem volna. Minden az újdonság varázsával hatott, az összes érzékszervem­mel habzsoltam a várost, az életet. Új ízek, illatok, hangok és képek csereberéltek helyet egymással.

Húzza a cigány akkor is

A Szepi kocsmája nem egy sima falusi kocsma volt, annál egy kicsit több, városiasabb. Ugyanis Szepi, ez volt a beceneve, becsületes nevén ifjú Szepesi László, ugyan abban a faluban született és a régi kocsma az öreg Szepesi bácsié, az apjáé volt, ezt örökölte meg az öreg halála után.



Archívum

Hirdetés

Legutóbbi hozzászólások