Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2141

Az ügyfél

– Panaszt teszek egy roppant kínos ügyben – rontott be az irodába dr. Hódosi Edömér. – Jó napot kívánok, ügyvéd úr, hallgatom – mondta a hivatalvezető-helyettes. – Maga engem nem fog diszkriminálni, ezt jegyezze meg magának! Egyáltalán. Honnét tudja, hogy ügyvéd vagyok?

Okos!

Kedves főnők! Szeretném megindokolni, hogy miért nem mentem dolgozni tegnap. A dolog úgy kezdődött, hogy egyik nap az okosórám délután fél háromkor jelezte, hogy most azonnal fussak gyorsan három kilométert, mert ma még keveset mozogtam.

Álomnapló (részletek) – 21.

Óriási szerelőcsarnokban vagyok, jobbról-balról ezüstszínű géprendszer csillog a vakító neonfényben, a csarnok közepén széles folyosó, itt bolyongok. Roland fiamat keresem, azt telefonálta, hogy egy darabig, a busz megjavításáig itt lesz. A szerelőcsarnok másik végén egy hatalmas tó kéklik, melynek partján nyugágyon fekve napozik gyermekem.

A küldetés

A szűk cella rideg kőfalán imbolyogva táncolt a gyenge fény. Égő gyertya állt egy kecskelábú kisasztalon, előtte fából faragott, kopott feszület feküdt. Az asztalkát a sarokba tolták az ágy mellé, amelyben sápadt, meggyötört arcú férfi készült a halálra. Nem félt az elmúlástól. Büszkén és boldogan várta, hogy az Úr színe elé kerülhessen.

Csini és Csúfi

Amikor belevágott a házépítésbe Pali, feleségével, Vikivel, nem is sejtette, hogy a fejsze keményfába akadt meg. Mind mondani szokták, de az embert, ha már a fánál tartunk, legalább ilyenből faragták. Szóval volt kitartásuk, az igaz, sokat kellett talpalni az építőanyagokért. Mesterekről nem is beszélve, hiszen minden alkalomkor cirádás betűkkel írt felkérő levelet kellett benyújtani, méltóztassanak falazni, vakolni.

Revans

A tél nagyon hosszan tartotta magát, de aztán a tavasz valósággal rászakadt F. Községre. A levegőben vibrált az első májusi nap melege. Délelőtt tíz óra volt. Rózsa Endre a bányászklub előtt várta Varga Rafit. Jó barátok voltak, egy csapatban dolgoztak az északi fejtésen

Márta

A legrosszabb fajta, nem vitte semmire. Nem tudta, mire készül, mi lesz, ha nagy lesz.  Kicsit színésznek készült, kicsit magyartanárnak, de igazából nem készült el semminek. Hamar el is vették a kedvét, igaz, de hagyta magát, nem karolta fel senki, miért is tette volna, nem is hallgatott volna a bölcs szavakra.

Erdélyi könnyek

Dr. Beranda Pál főszerkesztő – betűzte a Nagy Ember ajtaján. Nagy? Inkább kicsi. Vékony kar, csapott vállak, feje szinte nyak nélkül domborodott elő, amitől kissé gnómszerűen hatott. – Tessék! – villantotta Kischre ravaszkás szemeit. – Kisch Ervin vagyok… khm… izé… Erdélyből.

Nem késik

A 8:23-as vonattal érkezett. Nem így tervezte, de lekéste az előzőt, mert annyi mindent kellett még elrendeznie indulás előtt. Rosszul kalkulált az idővel. Semmi baj, gondolta, majd valahogy elfoglalja magát a pályaudvaron. Megvette az Ést, ivott egy kávét, olvasott kicsit és már be is állt a szerelvény.

Gondolatok a labda körül

Ez az utóbbi bajnoki forduló megint csak ráirányította a figyelmet a labdára. Arra a labdára, amiről mindig azt hittük, hogy csak a stoplis cipők játékszere, kedvünkre, büntetlenül rugdoshatjuk, most pedig kiderült róla, hogy a látszat dacára, itt bizony valami nagyon nem gömbölyű!

Morzsolt kukorica

A naptár szerint 1951. novemberét írták, amikor a szőke, kissé elhízott Tömör Tamás, aki a többiekkel az általános iskola nyolcadik osztályában koptatta a padokat, azzal állt elő, vegyenek totószelvényt és töltsék ki. Először nem nagyon tetszett a többieknek, de aztán egy hét múlva, vettek egy-egy szelvényt.

A nézése, meg a járása

– Van a cégünknél egy titkárnő (manapság menedzser-asszistens a beosztás neve), aki nagyszerűen beszél a szemével. Ne csodálkozz, mert van ilyen! Sőt, sokkal többen beszélik ezt a nyelvet, mint az angolt vagy a kínait. Persze nem könnyű elsajátítani, mint ahogy megérteni sem.

A „műkedvelő” szűz

Lilla unottan bámészkodott az ablaknál. A csipkefüggönyön keresztül a szemben lévő Zalcer kávéházra látott, ahol Gombkötő doktor még mindig konyakozott, pedig már egy órája elment tőle. Elmosolyodott, mert a doki mellett a barátja, Lenz úr, a kóser mészáros várakozott egy spriccer mellett.

A hétköznapok kegyelme

Ha alaposan megfigyeli az utat, ha nem téveszt irányt, akkor az is előfordulhat, hogy pont oda helyezi a lábát, ahová tegnap vagy tegnapelőtt. Hány és hány kitaposott út lehet a világban, ha mindenkinek lenne egy saját színe, akkor láthatnánk, hogy hálózzák be a világot a lábnyomok.

Kezdő fizetés

Dezső, ez az ötven éves, nős férfi, ott állt a troli középső ajtajánál. Most nyomta meg a leszállást jelző gombot. A megálló közeledett. Egy férfi mögötte, megkérdezte:
Itt kell leszállni a Nyugatihoz?
– Igen! Itt! – mondta röviden és határozottan.



Archívum

Hirdetés