Hetedhéthatár | Szépirodalom – próza
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 1850

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 58. rész

Telt-múlt az idő, és sokáig semmi különösebb dolog nem történt. Tényleg sokkal nyugisabb itt, mint odabenn. A robotok egyelőre még a vezérüknek tartanak, és sohasem kérdőjelezik meg az utasításaim. Engedelmességük mögött azonban mintha valamiféle elégedetlenség, lebecsülés is rejtőzne.

A virágcsokor

Az irodához a gyárudvar leghátsó sarkába kellett elsétálnia. Ott bizonytalanul bekopogott az ajtón. Valaki fáradtan kiszólt, hogy tessék, mire a futár belépett a szűk irodába. Azt mondta, virágot hozott valakinek. A sötét helyiségben négy nő dolgozott.

A Hold gyermeke (Cigány legenda alapján)

Egy távoli vidéken, sok ezer évvel ezelőtt, egy szebb és jobb világban élt egy gyönyörűséges hercegnő, kinek az arca halvány volt, mint a csillagok, a szíve pedig oly tiszta, mint a téli hótakaró. A magas sziklaorom tetejére épített kastélyában élt magányosan.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 57. rész

Kedvenc baldachinos ágyamban tértem magamhoz. Körülöttem Egyeske és a többi robot álldogált. Te jó ég, a robotjaim, ráadásul élek, lélegzem! Ez… ez nem lehet igaz. Eszerint mégsem mentem el Földvárra deszkát árulni. – Isten hozott, kedves barátom! – ölelt át Egyeske és sorban a többiek.

Hazafiasság

Uborkaszezon. Ilyenkor olyan hírek is „fennakadnak” a közvélemény rostáján, amik talán máskor meg sem ütnék az olvasók ingerküszöbét. De van egy másik álláspont is: lehet, hogy ilyenkor kell „elsütni” az olyan ötleteket, amik máskor nagyobbat szólnának?

Az ajándék

Egy forró augusztusi délután a hatalmas diófánk alatt ücsörögtünk Petivel. Limonádét ittunk és élveztük az árnyékot. Peti egy idő után megunta a hallgatást, az ágak susogását, a madarak csivitelését, szóval a csendet, és megkért, hogy meséljek valamit. – Ilyen melegben? – kérdeztem.

A karácsonyi vacsora

A konyhaasztalnál ült és a pénzét számolgatta. Néhány papírpénz, a legkisebb címletekből és egy marék apró. Meredten nézte a vagyonát és némán sírt. Nyelte a könnyeit, mert nem akarta a zokogásával felverni a gyerekeket. Hosszú-hosszú ideig, puha, védett, gondoktól mentes élete volt.

Húsz év múltán

Az 1990-es év derekán jártak, nyár végén, vagy inkább az ősz első napjaiban? Egybefolyik az idő ilyen távolságból, talán nincs is jelentősége a pontosan behatárolt időnek. Forrt, változott körülöttük a világ, és változások zajlottak mindannyiuk magánéletében, lelkében is.

85 mini történet – az emberről

85 mini történet – riportokba ágyazva címmel jelent meg Kő-Szabó Imre barátunk és szerzőtársunk e-könyve. Kedvcsinálóként a szerző előszavát idézzük. Ez az összeállítás tizenöt riportot tartalmaz. Az egyes írások tartalma egymástól eltérő, mégis van bennük egy közös vonás, hogy az emberről szólnak. A riportokban 85 olyan mini történet található, melyben emberek vallanak élettörténetükről, egyéni sorsuk alakulásáról, talán okulásképpen.

Strandszezon

Fejfájással ébredt reggel Zarc Tamás. – A konyak, a fene egye meg! Sosem szerettem! – állapította meg a fiú. – Vermut meg konyak, szokatlan párosítás. Brrr… Megrázta a fejét és az jutott az eszébe: – Kutyaharapást a szőrivel!

Apokalipszis most

Eltűntek az emberek. Meghalt az élet. A lány egyedül maradt, az egyetlen, ami segíthet neki, az önmagába vetett hite. Lassan, óvatosan hagyja el a kiüresedett épületet, ahol eddig meghúzta magát. Kifogyott az élelemből és a vízből egyaránt, muszáj keresnie valamit.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 56. rész

Súlyos szavak. Csak az a kérdés, mennyiben őszinte, továbbá miért nem nyilatkozott az egész plénum előtt is ilyen bátran, őszintén. – Hát, Bercikém, megengeded, hogy így hívjalak, nemcsak megleptél, de jócskán össze is za­vartál. Ezek szerint elfogadod a programunkat?

A teve

A lányaim nyolcévesek voltak, a várost ellepték a Moszkvai Nagy Cirkusz plakátjai. Az óriás falragaszok hirdették az előadásokat. Ígértek egzotikus állatokat, zsonglőröket, trapézmutatványt, bohócokat és persze vattacukrot. Akkoriban a csajokkal még elválaszthatatlanok voltunk.

Sorsok – Ilonka és Iván

A legendás ötvenes években egy dunántúli kisvárosban ugyanabban az utcában laktak az unokatestvérek: a vörös hajú, szeplős, huncut szemű kisfiú, Iván és a mindig nevető, szőke hajú, kék szemű kislány, Ilonka. Testvérinél szorosabb érzések fűzték őket egymáshoz.

A bélyegző

Húsz éves elmúltam, amikor megszületett az elhatározás, hogy az otthoni köteléket (kötelet, vagy pányvát) el kell szakítani a szülőktől, és a saját lábamra kell állnom. Nem kívánhattam apámtól, hogy nyiladozó férfivé váló életszakaszomban még ő tartson el otthon. Ebben a korban már természetes, hogy az emberfia megnézi a lányokat.



Archívum

Hirdetés