Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2177

A potyacukor

Amikor apám meghallotta a hírt, azt mondta, hülyeség. Már mér’ lenne egy teherautónyi szaloncukor az erdőszélen?! Azt még el tudja képzelni, hogy valaki sittet pakol le oda, rozsdásodó hűtőt, penészes újságpapír-stócot, mindenféle háztartási hulladékot, biszbaszt, de bontatlan szaloncukor hogy kerülne már az utcánk végébe?!

Kiváló vállalat lettünk!

Tóth Sanyi, ez a szőke, huszonkét éves srác, állást változtatott. A szomszédban lakó Kecskés Feri csalta el erre a munkahelyre. Most már együtt jártak dolgozni, minden reggel. Az üzemben, ahová elszegődött ez a szomszéd fiú. a haverjával, jól érezték magukat, Tóth Sanyi olyan anyagmozgató lett ebben az alkatrészeket gyártó üzemben. Teltek a napok, meló volt bőven, néha még túlóráztak is, vagy éppen dupla műszakot vállaltak.

Egyre rövidebb az imám

Az ember, esendő földi lény, ha bajban van, valakihez fohászkodik. Segítségért kiált. Legtöbben Istenhez. Legtöbbször ilyenkor. Máskor elfeledkezik. Úgy hiszi ő mindent meg tud oldani, ő a mindenható. Vagy legalábbis a földi helytartója. Aztán koppan. Sokszor. És újra fohászkodik.

Ha nem adtok ennem

Még tízéves sem volt, amikor először megtörtént. Kipiruló arc, feszült koncentrálás, a vér dobogása vöröslő fülében. A félhomályos nézőtéren egy pisszenés sem hallatszik, de tudja, minden szem rámered. Ő a főhős. Legjobb tanulóként Anna néni nem merte másra bízni az oroszlánkirály szerepét, csak rá.

Iskolás lettem

Iskolás lettem a múlt század közepén. Persze nem ment ez olyan egyszerűen. Abban az időben az a gyerek, amelyik nem töltötte be szeptember elejére a hatodik évét, csak a következő évben ülhetett be az iskolapadba. Az én születésem ehhez a kicentizett időhöz képest késett harminckét napot. Október elejei születésű vagyok, tehát várni kellett egy évet.

Hófehérke

Láttam, hogy most fel fogja tenni a kérdést. A sminkje elkenődött, a haja sem volt tökéletes, és gőzmozdonyként fújtatott. Persze, ebben a világban nem ismerték ezt az eszközt, de ha már omnipotens vagyok, legalább hadd használjam ki mindentudásomat a saját szórakozásomra.

Hárman egy szobában

A hírfolyam legbutább posztjánál, egy – mostanában divatos, csacska – kihívásnál állt meg a görgetés. Szélesen elmosolyodott a félhomályban. Tetszett neki, amit a monitoron olvasott: „Meg tudod-e állni, hogy egész januárban nem eszel csokoládét, nem mész el Mekibe… – Naná.

Két biztos rend

Őszi idő volt. Olyan szép, napos őszi idő. Vasutas rokonainkhoz vittek el szüleim, öcsémmel, úgy egy hét időre vakációzni. Már nem tudom, hogy iskolai időben ez hogyan történhetett meg, csak arra emlékszem, hogy a háborút nemrég fejezték be. Örültünk ennek a váratlan vakációnak. Valószínű az lehetett az oka, hogy apám meg anyám a hosszan tartó feszültségek miatt, amely a háborús időszakot jellemezték, ő maguk is egy kis kettesben eltöltendő csendre vágytak.

Betegen

Alkonyodott. A lenyugvó nap sugarai átosontak a szobácskán, és pár percre megállapodtak az öregember tar fején, aki egy fotelben ülve ejtőzött. A férfi hol az ablak előtti madáretetőt, hol a feleségét figyelte. Beteg volt az asszony, nehezen szuszogott. Hogy meddig él még, ki tudja.

Presto

Kellene valami szabály, hogy ha nem eszed meg időben az ételt, akkor beleöntik a levesedbe a második fogást. A legjobb a paradicsomos húsgombóc bele egyenesen a húslevesbe. Nézed, ahogy a hosszú metéltek rúgkapálnak, mint a kis kukacok. A szabály az, hogy amikor a legjobban érzed magad és tojsz a szabályokra, akkor beleöntik.

Álomnapló (részletek) – 23.

Csupán a hajnali álomfoszlány maradt meg az éjszakai zagyva sokkból. Vendégeket várok (a valóságban is gyakran járnak hozzám vendégek, szeretnek nálam lenni, mert elégedettek a traktálással). Vegyes vendégségsereg érkezik, P. Zsolt író párjával, H. Klárika férjével.

Piros Mozdony és a Sárga Busz

A fiatal Piros Mozdony ott állt Rétlapos állomás második vágányán, mögötte két piros kocsi. A Piros Mozdony még fiatal volt, nemrég került ki a gyárból. Szépre tervezték és szépre is készítették el. Piros testét behálózták a csövek, melyek feketére voltak festve, a kémény szélén széles fehér csík futott körbe.

Béla

A számítógép előtt üldögélek, és érzem, valami nagyon szépet kellene írnom a Karácsonyról, az ünnepekről, a szeretetről. De hiszen előttem már annyian, annyi szépet írtak, hogy újat már én sem tudnék mondani. Épp lemondok az ötletről, amikor egyik Facebook ismerősöm telefonhívást kezdeményez. Fogadom. Pár pillanat és már hallom is a hangját.

Utolsó karácsony

– Kristóf! Azonnal vedd ki a tűzgyíkod a sütőből! – Nem én voltam! – visítja Kristóf, de szavait elnyomja a fellobbanó tűz. Égett fa szaga tölti be a földszintet. – Megyek – sóhajtja a nővérem, és a kezembe adja a karácsonyi díszekkel teli dobozt.

Barátaimnak a barátságról

Kuporgok a toronyszobában. Odakinn talán havazik, talán ajándékaikat bontogatják fenyőillatú szobákban a boldogok. Talán tűzszünet van a háborúzók között is ezekben az órákban.



Archívum

Hirdetés