Szépirodalom – vers | Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – vers

Írások a rovatban: 1891

Sínen vagyunk – mondta Gerő, a hídverő

Sínen vagyunk
Azt hogy merre kanyarog
Senki sem sejti
Együtt utazunk a sors koszos vonatán

Time

Mindent tudó évek – felednek
Semmit mondó percek – peregnek
Súlyos szavak szállnak
A sekély szélben

Pilátus-kezek

Ó, hogy rejtőzik a költő!
Széttépnék az emberek,
ha vágyait kitárná:
lásd, belül remeg.

Fénykép

Arcán az édes, borongós mosoly,
szép haja a vállán megpihen.
Nézésével nem tudok betelni

Ismét megfagyott egy ember

(közönséges újsághír)
Kinek a testét, lelkét, erejét
megtizedelte az élet, magány
betegség és nincstelenség

Visszatérő álom

Valaki elveszett
csatából érkezik,
hajnában az idő
sírását hozza,

Add a köpenyed felét!

Szent Márton tiszteletére
Én is itt születtem és ma is itt élek,
hol emberré nevelt az alpokalji táj.
Ez a hely, ahol már semmitől sem félek.

Február végén

Mit mesélhetnék most,
február havában?
Víg farsangi bálban
én bizony nem jártam.

úton

határtalanságom határait feszegetem
honnan jöttem hová megyek
legyek
vagy ne legyek
ez itt a tét

öt apeva

csak
a köd 
üldögél
léckerítés
nyikorgásain

Egy szál gyufa…

…Nyújt-e fényt? – Keveset
Éget, s tán gyújt is tüzet
De ád-e meleget? – eleget…
Főz-e számos gyermekednek
Lencsét csak egy tállal

Kérdezz – felelek

Kinek beszélsz?
Aki meghallgat.
Kik hallgatnak meg?
Akik még nem unnak.

Merre száll?

Eltűnt egy lány, kérlek, segítsetek!
Haja szőke esetleg barna lehetett,
a szeme zölden vagy kéken csillogott

Könyörgés

Összekötötte lelkeinket
a mindenható szerelem,
érzem rezdüléseidet,
enyém a félelmed

Téli absztrakt

Jéglánc tartja csak a rozsdás ereszt.
A bedeszkázott ablak űrbe harap,
s a nyomor rongyokból füstöt ereszt.



Archívum

Hirdetés