Talán legenda, talán mégis csak igaz,
titkát lepecsételte idő-viasz,
elnyelte Özönvíz vagy az óceán,
Poszeidónnal őrzi sok hableány.
Lehet, hogy tanmese, amit írt Platón,
de oly hitelesen, kornak bíztatón,
Uram, védelmező ölelésedből kiengedtél.
Azt mondtad: felnőttem, repüljek magam.
Nem tudtam, hogy minden madár elköltözött már.
Nem készítettél föl erre.
Nélküled értelmetlen bolyongás.
Menekülni soha nem késő
Égő házból, süllyedő hajóról
Megtanulhatsz az árral úszni
Tűzmadárral szembeszállni
Sorsodat megírták már okosok
Ám-bátor légy, könnyen lehet
és fölsír a testből
kiszakadt kis élet
mezítelen jószágon
fordítatlan képek
kabátkája vézna
kitárt karján feszül
Ma reggel, mikor utamra
indultam, egy aprócska
rigó, feketerigó, öklömnyi
csupán, előttem állt a
járdán. Fényes fekete
tolla, pici gombszeme,
Bátran lelkesedj fiatal Barátom,
legyen egy kis trikolor a kabáton,
tiszteleted attól még nem lesz nagyobb,
ha egész lobogót magadra szabod!
Egy Kósza Kék Éjben
Testem a Testedben
Zajtalanul Zakatolt
A Gyönyör Őreként
Vigyázta Ősz Vágyaink
Szerelmem – A Világ –
Pilinszky János:
In memoriam F. M. Dosztojevszkij
Hajoljon le. (Földig hajol.)
Álljon föl. (Fölemelkedik.)
… és csak sír, azóta sír
Kővé dermedt kereszt alatt
sír egy anya, végnapja van
szép, egyszülött fiának.
Szívét tőr döfi át, hallgat.
Hallgatását könny takarja,
A rózsa: Isten beszéde.
Szirmai: puha szótagok.
Virág-fején varázs csendül…
s pille is száll
Idők mélyére süllyedt már a csaknem ötven
évvel ezelőtti történet, az a régi könyvtár,
ami nincs meg már, és az utcát is másképp
hívják. Hajdani munkatársam, Éva, akinek
emlékezetét a tegnapi emléknap hívta elő
A történet lehet, hogy legenda csupán,
hogyan élt s halt a ciprusi királyleány.
Hite nagy volt, műveltsége tudós-humán,
ötven tudósból nem tagadta meg sehány.