Szépirodalom – vers

akkor hiányzik a legjobban mikor itt van
csillámló madarak énekelnek a hömpölygő szélben
hullámoznak a hangok az elmémben
kihunynak majd felélednek
nagy útra indulok mert mindig visszatérek

Csenevész, csupasz
Csapdába zárt lelkem
Csókolnám ébredésed
De tovatűntél  a selyem
Illatú kéjes éj peremén

Jól emlékszem, a fiam születése napján
a drága jó Restár papa volt velem. Neki
nem kellett mondani, mi történik éppen:
gyerekei, unokái és az élet megtanították
neki: szülni fog a menye! Megszületik a
legkisebb ugribugri, a cancurák!

Tábori ágyra, kék ég ne feküdj még!
A megvakított város kertjeiben
virágszirmokban nevetnek fel a gyökerek.

Uram!
Hogyan mondjam el Neked
hogy szobrosodik a gyalázat
talán ha szemed rám veted
látni lelkem csupa alázat
Kis hitemet hold-tölteni
kint felejtem az éjben

Egy csepp csend
Ha csobban, cseng
Lecsengett tétova léted
A csuporban egy csupasz
Csalogány csiripel csalfán

Hova tűntek a régi barátok, akik a
valóságban már nagyon rég nem, csak
egy álmatlan éjszakán, meg emlékeimben
elevenednek fel? A férfiak barátságából
soha nem lett igazi családi barátság,

Hőseimet darázsraj kergeti
felajzott fullánkjuk végezhet velük
nem vagyok engedékeny,
sem részlehajló a bajban

Néha csal a világ,
műanyag a virág.
Búvik, mi nem hamis,
hittem és vártam is,
Február közepén,
tavasz kis követén,

Simogató sugarak
szellő szárnyakon
fésülik át az avart.