Szürke egyformaságba zárva
telnek napjaim, csak az
évszakok váltakozása hoz
némi változást az életembe.
Napra nap, éjre éj, múlnak
az évek, elszáll a remény.
Rákoskeresztúrra megyek a piacra, hátha olcsóbb árukat találok, mint a kőbányain. A 162-es buszon utazok, a jármű hátsó részében helyezkedek el, ott van csak ülőhely. Olvasni kezdek, de nem tudok, mert az arcmaszk miatt egyből bepárásodik a szemüvegem. Így tétlenül rázódok Keresztúr felé. Egyszer csak mozgolódás támad a buszon, tódulnak a hátsó ülés felé, annyira igyekeznek a hátsó ablakhoz.
Advent
A Nap már nagyon messze ring,
néhol már hópihe kering.
A hegyen hallgat a fenyves,
lent a fűszál fénylőn nedves.
A horizont ma oly tiszta,
a reményt tükrözi vissza.
Aranyos, jó emlékezetű Lárencz Laci! Ezzel a mondattal summázhatom az ővele való baráti viszonyomat, de most föl kell idéznem megismerkedésünket, közös tevékenységünk néhány szeletét. Hivatásos katonatisztként, őrnagyként ismertem meg előbb a Baranya Megyei Levéltár levéltárosaként, majd a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület keretében, és ez minden tekintetben gyümölcsöző volt – rám nézve különösen.
Mi emberek itt élünk ezen a Földön. Élünk, de biológiai értelemben nem csak úgy, hogy lélegzünk, mozgunk, táplálkozunk, hanem úgy is, hogy a külső világ jelenségeivel szemben szubjektív, egyéni jellegű állásfoglalásunk van – érzelmünk, érzelmeink.k
Délután testközeli élmény,
tömött busz suhan a parton,
lomhán bólogató pálmafák
árnya mozdul az aszfalton.
Könyék nyomul puhán a hátba,
bent és kint bábeli hangzavar
Én csak Végtelenül
Tehát Védtelenül
Tudok szeretni
Ha a múltat unod
Úgy a jövőt is
Tudnod kell feledni
Ha ezt a hírt akarom szemlézni ennyi év távlatából, ismét – ki tudja már, hányadik alkalommal – a liberális Pécsi Napló (1892-1944) egyik cikkéhez kell fordulnom. Az 1899. január 10.-i számuk „– A pécsi műkedvelők színielőadása” című tudósítása szólt erről, ezért ezt idézem most. „Még alig pár hónapja hallottuk a mi derék műkedvelőinktől a ’Parlaghy Jancsi’ régi zamatos népszínmű kifogástalan előadását, melynek fényes keretül szolgált, hogy az a pécsi nemzeti színház színpadán lett előadva, – és íme, tegnap újra pódiumra léptek, hogy Tóth Ede nem éppen könnyű népszínművével, ’A falu rosszá’-val (sic!) szerezzenek maguknak újabb babért egyrészt, másrészt kellemes és feledhetetlen szórakozást a jelenvolt díszes közönségnek.
Soha nem látott változások cunamija tart felénk – figyelmeztet Campbell Macpherson, a változások kezelésének nemzetközi hírű szakértője. Olyan gyorsan fejlődik körülöttünk a világ, hogy szinte lehetetlennek tűnik az alkalmazkodás. A technológia, a környezet, a munkamódszerek, az életmódunk, sőt még az is, hogy meddig élünk, mind-mind folytonos és drasztikus átalakulásban van. Nincs más választásunk, mint felkészülni és megbirkózni velük.
E Gondolat
már járt itt korábban.
Tüzek és zűrzavar
hátán lovagolt,
s míg megkerülte értünk
e végtelen világot,
szükség van növényre
orvos írja vényre,
váltsd ki patikában,
s ültesd be a kertbe.
Mindenféle hidegek vannak, én már
nagyon sokfélét megéltem. Felrémlik
emlékeimben 2008 farkasordító hideg tele,
amit a MÁV telepi albérletben töltöttem.
Bő három évtizeddel ezelőtt, a Vincze János által rendezett Csirkefej revelatív erejű színrevitelével alapozta meg igazán máig ható országos hírnevét és elismertségét a Pécsi Harmadik Színház; ettől a bemutatótól számítják a teátrum megszületését.
A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít.
Egyszer még eljöhet ez a jó öreg,
az igazi, az örök-vén és vidám,
förgetegen átlátva, mint egy szitán,
akinél a szó nem szájba tett szöveg.
Vele igaz tél, meghitt a fényköteg