Hetedhéthatár | Szépirodalom – próza
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 1719

Ha lehetne telefonálni a mennybe

Számomra a Balaton mindig csak második gondolatként jelentette a magyar tengert. Elsőként a dédnagymamám jutott eszembe róla.
A dédim kedves, mosolygós, szelíd asszony volt.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 19. rész

A Vezér háza hű mása volt annak a bunkernek, ahol a hírhedt náci életének utolsó hónapjait töltötte. Valószínűleg nosztalgiából építtetett a berlini bunkerhez hasonló erődöt, mert ugyan bizony mi szükség lett volna épp az Édenben ilyen bombabiztos falakra.

Az egérriasztó

Ó, a Mariska néni kis házacskája! Milyen ideális volt! Amikor beköltöztünk, mondtam is az asszonynak, meglásd, drágám, itt úgy élhetünk, mint Miki egér Hollywoodban. És tényleg úgy lett. Mariska néni egyedül élt, nem volt lárma, nem volt macska.

A becsület kötelez

Ott kezdtem a munkát, Újpesten, a külső Váci úton, egy szőrmeárugyárban. Segédmunkás lettem. Ez a katonai leszerelésem után történt, úgy ötvenkilencben. Ahol szüleim éltek vidéken, meló semmi, csak a néma csend, üresség. Úgy döntöttem, kis tarisznyámba teszem a mesebeli hamuba sült pogácsát és egy esti, éjszakai vonattal – akkor még ilyenkor is gőzmozdony vontatta vonatok jártak – Pestre utazom, szerencsét próbálni.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 18. rész

Nem kellett sokat várnunk, fél óra múlva már ismertette is a főbíró. A részleteket mellőzve csak a lényeget sommázom. – A vád, mely szerint Kujon Dániel alperes folyamatosan hitegette, végül hűtlenül elhagyta Tünde Mimi, Angyal Katalin, Szente Éva, Láng Ivett, Demeter Hajnalka és Rózsa Mária felperest

Az aranykapu

A királyi palota magas tornyai tövében volt a királyi játszótér. Ott állt a királyi hinta, a királyi mászóka, a királyi homokozó és a királyi libikóka. Ezen a játszótéren csak a király gyerekei játszhattak.

Szegény Korom

Korom Albert, nyugalmazott jegyvizsgáló, gondterhelten temette kezébe arcát, majd fázósan húzta össze magán vastag takaróját. Hirtelen egy régi-régi emlék, Mikszáth Kálmán írása jutott eszébe, amely arról a bizonyos korlátfáról szól.

Nyúlszőr kalap

Jó alaposan, sárgába és vörösbe színeződtek a fák levelei a Kadocsa utcában. Nem is lehetett ez másként, hiszen október közepén járt az idő, Amália néni pedig feketében, méghozzá talpig. A nyolcvannégy évével talán nem is lehetne másként mutatkoznia, de most minden oka megvolt erre. Sárát, a szomszédját, ebben a kora reggeli órában, a lépcsőforduló alján köszöntötte.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 17. rész

Kerek egy hónapig utazgattunk keresztül-kasul az Édenen. A városok általában régiónként különböztek egymástól. Egyesekre a rusztikum, másokra az ultramodern építészeti stílus, illetve életmód nyomta a bélyegét.

Kapcsolatok kusza hálójában

Anna nem keresett társat, hiszen évtizedek óta házasságban élt. Első szerelmével, Áronnal házasodtak össze rögtön az érettségi után. Minden olyan egyértelmű és konfliktusmentes volt az életükben, diákszerelem volt az övék, szerették egymást.

Két járat közt

Valaki (nem értettem a nevét) azt mondta sejtelmes hangon a telefonkagylóba: láttam a lányát, amikor kb. négy óra felé felült a bukaresti személyvonatra… ő volt, persze, hogy ő volt – bizonygatta a hang –, piros mellényben, apró műbőr hátizsákkal…

Sakk! Matt!

A Zrínyi utca és a Szent János út sarkán állt a kocsma, a Bözsi néni kocsmája. A környék évek alatt sokat változott. A Gelka épületét is elbontották. Előtte az önkormányzat építtetett egy fából font, négyszögletes palánkot, hogy majd itt gyűjtik a hulladékot, szelektív. Ezt az ácsolt építményt aztán felgyújtották, porig is égett. Helyén ma egy kétemeletes sorházat építettek. A belső vakolások most folynak.

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 16. rész

Megindultan tekintettem az ölelkező három tarzániai lakosra. Beszédjükből kiindulva kezdtem sejteni, hogy valójában egy hadvezérrel van dolgom. Alighanem tanultam is róla hajdanán, csak hát az én történelmi tudásom olyan gyengécske, mint III. Richard hátúszásban.

Szakmai ártalom

Nálunk a gyerekek sokszor (mindig!) úgy ásítanak, hogy nem teszik a kezüket a szájuk elé: bele a nagyvilágba, a torkukba látunk stb. Ilyenkor mindig elhangzik a korholó, nevelői mondat: – Kezed a szád elé!

A két ébenfekete

Ez a történet a nagyapámé. Gyermekkoromban annyiszor elmesélte, hogy ma is emlékszem minden részletére, sőt, magam előtt látom a nagy bajuszú öreget, amint ölébe ejtett kézzel ül a heverőn, és felcsillan a szeme, amikor a Besszarábiából hozott paripáiról esik szó.



Archívum

Hirdetés