A fiatalember eltökélte, hogy megveszi a varázsgömböt, ahogy magában nevezte. Már régebben kinézte magának a boszorkánybolt kirakatában. Alma nagyságú volt, színe pedig a bordónak éppen az az árnyalata, mely gyerekkorában valósággal elbűvölte.
Pénteken délután Csaba később érkezett haza a szokásosnál. Péter indulni készült, amikor benyitott az ajtón. – Mostanában később jársz haza! – vonta felelősségre. – Dolgom van! – felelte Csaba. – Mi az a fontos dolog? – Az embernek mindig akad valamilyen ügye – tette hozzá Csaba, csak úgy lazán. – Nő? – érdeklődött Péter.
A nyákos sárcsimbókok a lábára fonódtak és húzták a mocsár mélyére. Ez az üreg nem sakkfigurákat és varázsitalokat rejtett, hanem kétségbeesett gondolatokat, amelyek nekiverődtek a mellkasának és a hajába csavarodva tépték ki a szálakat. A felé szálló mennydörgő hangok a csontjáig hatoltak.
Anya és lánya – Ez bizony szerelem volt első látásra. Az elkövetkező napokban Madaras másra sem gondolt, mint Margitra. A lány szép volt, ez kétségtelen, de korántsem olyan okos, mint képzelte eleinte. Ezt ellensúlyozandó azonban igen-igen tanulékony, amit János ki is használt alaposan.
„Ne hisztizz!”
Ne kívánd, hogy bárki is folyton veled legyen!
Nem akarhatod, hogy „mindenki” veled foglalkozzon!
„Nárcisztikus vagy!”
Dr. Bonifác abba a szerencsés helyzetbe került, hogy ötvenkét évesen, egyetlen kelet-európaiként beválasztották az űrkutatók elit csapatába. Kezdetben azt hitte, valami rossz viccet űznek vele, hiszen ebben a korban és egy ex-átkos régió maradékaként, nehéz volt felfogni, hogy…
Tisztelt Hallgatóim!
Glass Zénó vagyok, a barátaimnak Zéni. Hagyományainkhoz híven, immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre szerény ötletem alapján – ezt a sajtó munkatársainak súgom – Glass Konferenciánk.
Képzelhetitek, milyen büszkék voltunk, hogy minket választottak! A kívül rekedtek szörnyen irigykedtek, amiért mi kerültünk be a Szálkásba. Másztunk is fel aztán nagy hetykén, a létrán át a ló hasába, visszaintegettünk a hátramaradóknak, a dárdáinkat ráztuk.
A király mindig is szeretett vadászni. – Kezdte bennfentes mosollyal Lantos. – A királyok egyébként is szeretnek vadászni, általában szarvasra mennek. A mi királyunk is így van vele. Az olyan fejedelmi, meg jól néznek ki a trófeák a palota termeiben.
A férfi ráérősen, különösebb érdeklődés nélkül lapozgatta a könyvet, bele-beleolvasott, és végül visszatette a többi közé. – Már megbocsásson – fordult hozzá a mellette álló nő –, nagy élménytől fosztja meg magát, ha nem veszi meg. A legjobb könyv, amit valaha is olvastam.
Zsebkendőm négy sarka – A paplakban nagy sírás-rívás fogadta. – Istenem, kidobott, már megint kidobott! Mondd, drága Arankám, meddig ver az Úr ezzel a bivallyal? – Halkabban, Mátyusné! Meghallják a szomszédok! – kapcsolt egyből Jánoska; jól ismerte az asszonyt, mindig idemenekült.
Mivé lett ez az ember…? Egy órája futottunk össze a sarki kávézó teraszán. A harmadik kávéját issza. Béléssel. Hevesen gesztikulál. Sorban szívja a cigiket. Lehet, hogy meg kéne mondanom végre, hogy indulok. Megyek, mert dolgom van. Megyek, mert halálosan fáraszt.
A fiú rajongott az apjáért, bár inkább, mert képzeletében felnagyította meglévő erényeit, és felruházta olyanokkal, melyeket kizáró tapasztalatok híján, jóhiszeműen csupán feltételezett róla, mint általában a felnőttekről. Egyszóval idealizálta, a példaképei azonban – elején kamaszkorának – futballisták voltak, filmszínészek, gitárosok meg énekesek.
Július derekán, hétköznapi meleg napsütésben, úgy fél három körül Mocsári Péter nyugdíjas belépett a Bözsi néni kocsmájába. Egyszerre többen is üdvözölték.
– Vége a melónak? – kérdezte a göndör hajú Péter, a csapos.
Tiszteld apádat és anyádat! Mióta pappá szentelték, és összekülönbözött az apjával, Madaras tiszteletes mindig szorongva lépte át az atyai ház küszöbét. Tulajdonképpen nem is igen találkoztak. Az apja nem hívta, ő meg nem mert közeledni az öreghez.
Legutóbbi hozzászólások