Szépirodalom – próza
Én, Petrozsényi Nagy Pál
Átballagok a spájzba, 5 fok, a fagyasztószekrény és frizsider kirámolva, innen tehát kaja nemigen várható. Lám, így jár az, aki csak megeszi, de sohasem főzi meg az ebédet, nem tud kezelni egy mosógépet, porszívót, mert az asszony helyette is mindent megcsinál.
Egy korlátolt elme
A mély kómában fekvő beteg nem érzékeli a külvilágot, nem lát fényt, nem hall hangokat, jó esetben fájdalmai sincsenek, azonban az tévedés, hogy az agya nem működik és nincsenek érzései. Én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Ilyen tisztán talán még sohasem gondolkoztam.
Azután
– Szia, Petikém! Bocsánat, nem tudtalak fölvenni időben, most ment el a festő! Látnád, miben vagyunk: minden cuccot átpakoltunk a középső szobába, de nem is mondom… A lényeg, hogy szép minden! Már csak a gardrob van hátra, amit a te szobádból csinálunk, tudod, milyen régi vágyam!
Az én Trianonom
Az én Trianonom kicsit későn jött képbe. Nem, amikor megszülettem nem tudtam róla. De a szüleim tudhattak, hiszen a medgyesi tanács iktatója Andrei néven jegyzett be a lajstromba. Aztán egy zárt burokba nőttem óvodás-kisiskolás koromig.
Kérem, adja Kovács doktort!
Két hónap után talán most már itt az ideje, gondolta Pécsi Jonatán, és egy májusvégi hétfő reggel felhívta a fogorvosát. A belvárosi rendelőintézet központja hosszan csengett ki, majd egy készséges hangú nő jelentkezett be. Jonatán ettől megnyugodott, lám, működik az egészségügy.
Én, Petrozsényi Nagy Pál
No komment. Szórakozás. Egy árva tévén kívül semmi sem állt a rendelkezésünkre. Eleinte nem néztem, később bekapcsolódtam a Remények földje című török sorozatba, miközben egyre riasztóbb képeket sugároztak a Kínában dúló járványról. Koronavírus. Soha életemben nem hallottam róla.
Férfikönnyek
Borsodi Endre, nyugdíjas könyvtáros, bosszankodva állt a liftajtó előtt. A héten már másodszor fordult elő, hogy a felvonó nem működött. Valamiért megállt a hatodik és hetedik emelet között, azután egyszer csak újra elindult. Többen jelezték a gondnoknak a problémát, aki azzal védekezett, hogy ebben a járványos időszakban lehetetlen szerelőt találni.
Az ártatlanság bája
– Na, eridj, menj már fiam, ne kelljen annyit noszogatni! Elmúltál tizenhat éves, itt az ideje, hogy megtudd, mi az élet, hol a helyed a világban. Végre férfivá kell érned. Ezt a lépést meg kell tenned, mindannyian így kezdtük, a mi köreinkben ez így szokás. Minden ki van fizetve, a te dolgod csak annyi, hogy egy kicsit szórakozz, jól érezd magad!
Forgatás
„Visszataszító küllemű, csúnyának mondott, öregedő nőket keresünk „A bányarém” című készülő filmhez. Megjelenés lompos utcai ruhában, reggel négy órakor a Filmgyár külső telephelyén, Sivár utca 70/c”. A rendező kezéből a földre esett az újság. Ki követte el ezt az arcátlan merényletet? Így toborozni az ő filmjéhez?!
Azok a fura svédek (4.)
Károly bézbólsatyában – Carl den sextonde Gustaf, azaz tizenhatodik Károly Gusztáv. Így hívják a svéd királyt. A becsületes neve Carl Gustaf Folke Hubertus Bernadotte. Ez még inkább királyi név. Főleg, ha hozzátesszük, hogy egyes történészek szerint nem is tizenhatodik. De ne ragadjunk le a számoknál!
Én, Petrozsényi Nagy Pál
Kellemes meglepetés. Honnan a csudából vettem azt, hogy hidegek, tartózkodóak irántam a kedves rokonok. Hiszen még Gyuszika is eljött, Csöpi legkisebb unokája, aki aztán csakugyan naphosszat ki sem mozdul otthonról. Akár a nagyanyja. Ilyen a természetük – vettem számba, ki tisztelt meg a látogatásával. Most sincs itt, meg Zsolti, az exfutballista családostól.
Három bohém Párizsban
Amikor láthatóan a „keleti blokkból” jött három fiatal megérkezett, hosszú sor állt a lerobbant négyemeletes háznál. A bejárat előtt eléggé vegyes társaság várakozott. Színesek, arabok, toprongyos francia urak is, persze. „Chambres” volt kiírva egy kopott falon, ahol a fogatlan neonlámpán a „h” és „m” betű reménytelen várt pótlásra.
A kulcsos ember
K. Alajost kezdetben nagyon zavarta az a hatalmas kulcscsomó, mely állandóan ott zörgött a zsebében. Szerencsére csak ő hallotta az idegesítő zajt, mert egyébként végig sem mehetett volna az utcán, anélkül hogy meg ne bámulnák a járókelők és idővel valami csúfnevet rá ne ragasztanának. (Gyakori szokás ez kisvárosban, ahol mindenki mindenkit ismer.)
Hétkéses
Nincs az az embör, aki késsel a kezibe gyün a világra, nincs-nincs! Az én apám mindig aztat mondta, Isten nyugtassa, hogy jó kést nem tanál csak úgy az árok szélibe senki, azt ki kő érdemeeeni! Mi nem hétszivafás, csak hétkéses család vótunk, ugye? Mindenki tudta. Szépapám is ezt a mesterséget örökűte, aztán mi mind, ahogy kő!
A bujdosók virágoskertje
Lassan közeledett a két férfi az úton. A szerzetes csöndes biztonsággal lépegetett, mint aki jól ismert úton jár, a vendég érdeklődve nézegetett széjjel. Az út két oldalán hosszú karjaikkal pálmafák integettek, közöttük magnóliabokrok sötételltek. A mélyben ezüstösen tündökölt a Márvány-tenger. – Rodostó! – mormogta maga elé a vendég.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások