Szépirodalom – próza
Gyurgyalag és a tőgyelő méhek
Kimúlt a Zöld Malac a falu végén. A hajdani kocsma helyére a Zöld Disznó étterem hízta magát emeletmagasra. Köréje házakat húztak, s az árkád alá látványpék költözött saláta bárral. Az elején még csak a városjárta népek tudták, hogy mit is mérnek benne. A hajdani Malac azért még újraéled az osztálytalálkozón.
Alkony
Hűvös kék pillantása azonnal foglyul ejtett. Belevesztem tengerszemébe, pedig épp kinevetett, amikor először találkoztunk. István nevetve nyújtotta kezét, hogy felsegítsen a szikláról. Lábunk alatt tajtékos hullámok rohantak a köveken, bokánkra hideg víz fröccsent. – Nem mondták, hogy csúszik?
Az elveszett cipők
A bíró behívatja a vádlottat, de ő már a kanapén ücsörög a legártatlanabb szemeivel. Arra kérdésre, hogy hol van a cipője, bizonytalanul azt válaszolja, hogy nem tudja, majd visszakérdez, hogy a Tisztelt Bíróság melyik cipőjéről beszél. Erre a vádlottnak megmondják, hogy a per tárgyát az a túracipő képezi, amiben kirándulni szokott.
Árnyak között – Bulimia nervosa
A tantestület tagjai az ebédlő előtt tolongtak. Az aulában még zenélt a háromszemélyes zenekar, de már mindenki az asztalokon gyöngyöző húslevest várta. Az elit iskola ódon falai között a minden évben megrendezett jótékonysági bál vacsorája zajlott éppen. Ő is mosolyogva foglalt helyet az asztalnál.
A kaland
Taccsi, a kétéves rövidszőrű kan kutya megsértődött. Kissé lehorgasztott fejjel bandukolt a kertben, mert a gazdi már napok óta nem játszott vele. Pedig milyen jókat szoktak délutánonként szaladgálni. Ilyenkor a kis pöttyös labdát kell mindig visszahoznia.
Juhászkutyák
„Szép nyári nap, rongyos farmerek az út mentén…” Dudorászok, néha hangosan énekelek, masírozok, poroszkálok, meg-megállok. A kutya se jár az úton. Békés kellemes, napfényes tavaszi idő van, zöldül a fű és a távolban egy juhnyáj legelész. Még rajta van a juhászokon a fordított bunda.
A zarándoklat
A földes út végéhez értek, ha megteszik ezt a pár száz métert a betonos úton, már elérik a célt. Mennyivel más lehet itt lakni, mint a büdös nagyvárosban, vagy egy atomerőmű árnyékában, itt esténként egészen biztosan angyalok mászkálnak és kosarakból hintik az áldást.
Dobd ki!
– Most mit vacakolsz vele? Én aztán soha nem szánok időt ilyesmire.
– Csak két perc!
– Már megint guberálsz a szekrényben? Vegyél újat!
Eltűntnek nyilvánítva
Bármelyik nap, ha délután úgy öt, fél hét körül bementél a kiskocsmába, Jenő már ott volt. Eddig tartott a munkaideje, legalább is mindig így állapodott meg, bármelyik vállalkozóval, ha elment nekik falazni, betonozni. Jenő, aki nem rég töltötte be ötvenedik életévét, erre büszke is volt, úgy mondta: – Már éltem félszáz évet! A félszáz ugyan nem sok, Jenővel nem történt sok minden.
Pityu, a korcs
Tegnap meghalt Pityu. Tulajdonképpen úgy kellene mondanom, hogy megdöglött, mert csak egy zsemleszínű, kivénhedt korcsról van szó, aki már napok óta készült az utolsó útjára. Akkor már a tizennyolcat is betöltötte, ami kutyáéknál matuzsálemi kort jelent, de még utolsó éjszakáján is becsülettel ellátta házőrzői kötelességét.
A király
Medve rutinosan navigálta át kis teherhajóját a zsilipen. Utoljára a K17-es szektor törmelékmezőjében vadászott, keresve a használható és eladható darabokat, és úgy érezte, hogy ez az utóbbi hónapok legjobb fogása. Egy teljesen működőképes fotonhajtómű, három plazmaágyú és az apróságok.
Nyárutó
Minden szeptember elején megérkezik a pillanat, amikor az emberek azt veszik észre, hogy ma valahogy másmilyen a napfény, mint előző nap volt. Már nem annyira perzselő, vad, helyette inkább ölelő és simogató. A legnagyobb különbség azonban két fény között az, hogy ez a fény mindent széppé tesz, amit elér.
Buszon
A júliusi kánikulában igencsak jólesik a klímával felszerelt csuklós buszon utazni, a kinti 35 fokból megérkezni a biztonságos huszon fokba, és ha lehetséges valamelyik egyes ülésre tottyanni, persze az ilyen akciózás nem jár mindig sikerrel. A tömegközlekedés egyetlen előnye, hogy utazás közben érdekes dolgokat tapasztalhat meg az ember.
A zsűritag
Ezt a falut „Kék Szilvafás” településnek nevezték a környéken. Nem hét szilvafásnak, mert mindenkinek telkén volt legalább húsz, vagy harminc szilvafa. Úgy látszik a talaj erre volt alkalmas, mert más gyümölcsfa az elültetés után, lehullajtotta leveleit.
Aki mindent elintéz
Képzeljünk el egy elégedett embert! Kissé szokatlan jelenség, de úgy látszik, itt-ott még akadnak effélék. Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt. Körülötte dúlt az infláció, növekedett a munkanélküliség, az energiaválság. Ő mégsem aggódott, örült, hogy van tető a feje fölött, rendes állása, felesége.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások