Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár - Part 5
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2312

A bujdosók virágoskertje

Lassan közeledett a két férfi az úton. A szerzetes csöndes biztonsággal lépegetett, mint aki jól ismert úton jár, a vendég érdeklődve nézegetett széjjel. Az út két oldalán hosszú karjaikkal pálmafák integettek, közöttük magnóliabokrok sötételltek. A mélyben ezüstösen tündökölt a Márvány-tenger. – Rodostó! – mormogta maga elé a vendég.

Minik

A napsütötte konyhában az özvegyasszony bekapcsolta a Szokol rádiót, hadd szóljon a Krónika. Kimerte a húslevesét, majd nagy sóhajtással visszarakta a másik tányért a kredencbe. Még nem szokta meg, hogy egyedül maradt. A dunsztosüveget viszont, amibe a savanyúságot rakta el, már meglehetősen nagy rutinnal nyitotta ki a nokedlihez.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

 Három nap múlva a földszintről az első emeletre, azaz rehabilitációs osztályra helyeztek. Pedig Ildikó szerint úgy kihúztam a gyufát a fődokinál, hogy ha rajta múlik, élete végéig is itt fogok raboskodni, mint Rab Ráby.
– És… rajta múlik?
– Tökéletesen, és akit egyszer ő kipécéz magának, annak annyi, tanár úr.

Villanyoltás után

Mind a ketten, Tomori Sándor és az asszony, Tüskés Pálné Borika, ott dolgoztak a gyárban. Sándor, aki huszonkét éves volt és minden nőben valami vonzót talált, Borit is megnézte. Nem szégyen az ilyesmi, ebben a korban. Hiszen nyiladozó, kibontakozó időszak volt mindkettőjük számára, igaz Bori már harminckét éves volt.

Az édenkerti eb

Az édenkert, igen, az gyönyörű volt! Igazi kutyának való hely! Amikor életünkben először körülnéztünk, a szemünk káprázott az aranyló napsütéstől, a zöldellő ligetektől, és orrunk nem tudott betelni a mezők fölséges illatával. A bokrok alatt egymás mellett hevert a tigris és az őzgida, a liget fái között a zebra együtt legelt a hiúzzal, a saskeselyű és a bagoly pedig a bokrok édes gyümölcseit szemelgette.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Tágas, kb. 20 szobás terembe támogattak, rám húztak egy hálóinget, és magamra hagytak a többi… őrült közt. Szó szerint: őrült közt, ugyanis engem, bármilyen hihetetlenül hangzik is, egyenesen a bolondok házába, elegánsabban szólva pszichiátriára fuvaroztak. Hogy miért pont ide? Ezt kérdeztem magamtól is.

A két aperitif

Lippai Gizike, mint falusi iskolai tanárnő, tényleges minősítésében csak akkor felelt meg az akkori (múlt század közepi) káde(á)r-i előírások követelményeinek, ha olyan nevelőmunkát is végez (két leánygyermeke mellett) abban a falusi iskolában, ahol tanított, amely nem tartozott a szorosan vett tárgyi oktatáshoz.

Iréne

– Anyám, a hetedikesek szaggatják a bibliát!
– Tudom, leányom. Tavaly harminckét szentírást kellett újraköttetni, az idén még csak május van, de már huszonegynél tartunk. Kétszer újrakötik, harmadszor megy a zúzdába.
– A biblia?

Én, Petrozsényi Nagy Pál

A telefonbeszélgetést, melynek alapján kiszálltak a mentők, ezúttal mellőzném. De ami azután történt, azt még ha akarnám sem tudnám, mert felejthetetlen nyomot hagyott a szívemben. Nézzük, miért, hogy történhet ilyen rövid idő alatt olyasmi, ami halálomig elkísér! – Mi a panasza? – kiáltott rám az orvos vagy ápoló, amint belépett a szobámba. – Nem hallja? Nyissa már ki a száját jóember!

Mire emlékszik a diák?

Amikor betöltöttem a hetvenedik életévemet, a család ünnepi ebéddel kívánta megünnepelni ezt a jeles napot. Szóval én a hetvennel hetvenkedtem. Némi számolást csináltam és megkérdeztem magamtól. – Mire emlékszel öregem?

Contrapunto

Akarok veled beszélni, röviden leírom, mire gondoltam. Puhítottam anyádon is, ne támadj neki mindig, szeretném, ha visszaengedné Somát Szeles dombra, de ahhoz Somának is változni kell. Figyelj, elmehettek Szeles dombról, de nem lesz az olyan jó, hidd el, spórolhattok lakásra, addig lakhattok nálam is akár, ez nem akadály, de családi házban lakni a legjobb.

A perem alatt

Még sosem jártam Ottóéknál. Általánosban végig padtársak voltunk. A gimit mindketten a város egy-egy elit gimnáziumában végeztük: ő a Leőweyben, én a Nagy Lajosban. Ettől kezdve ritkásan találkoztunk. Egyetemen egyáltalán nem. Később elmentünk egymás esküvőjére, majd a gyerekek születésénél láttuk egymást újra, azóta csak most.

A Nagy Macska csillagkép

A Jóisten a Teremtés munkájának éppen a közepén tartott. Sok dolga akadt, ebben is, abban is talált valami javítani valót. Időnként megállt, végignézett az elkészült munkán, és elégedetten bólogatott. A Föld, igen, az egész ügyesen sikerült! Hegyek, folyók és erdők, van rajta minden, ami kell! Az állatok is szépek és okosak, jól meg lehet különböztetni őket!

Chaplin-hétfő

Apám szíves közlése szerint éppen azokban a napokban fogantam, amikor svájci otthonában meghalt Charlie Chaplin: 1977 karácsonyán. Anyám szerint viszont ő akkor már réges-rég terhes volt velem, és ha figyelembe vesszük, mikor születtem, egy kis matekkal arra a következtetésre juthatunk, hogy anyámnak van igaza.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Kissé brutális búcsú. Egyik keményebb a másiknál. Ezt az utolsó mondatot például máig is sajnálom. Mindezek ellenére nem éltem törvény adta jogommal, mely szerint követelem, nyújtson anyagi segítséget Romániában élő gyermekem. Pedig csak annyiba került volna, hogy elbaktassak a megyei törvényszékre, és beadjam ehhez kapcsolódó kérvényem.



Archívum

Hirdetés