Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár - Part 3
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2177

Jó utat, őrmester elvtárs!

Hej, azok a katonaévek! Talán nem ártana róluk is megemlékeznem néhány oldal erejéig. Tessék, nem kérnek belőlük? Rendben, belátom. Ugyan kit izgat egy lerágott csont, merthogy az lenne, nem vitás. Másrészt mennyire aktuális egy ilyen téma az általános és teljes leszerelés korában?

A Bandika-fa

– Amit mondtam, megmondtam! – csapott az asztalra öklével a polgármester. – Eredetileg úgy volt, hogy az út az erdő szélén megy. Belementünk, hogy néhány fát kivágjanak, mert nem volt jobb megoldás. Már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk a nyomvonalban. Aztán előálltak ezzel az őrültséggel.

A sapkás vadászsólyom

Keller Árpád irodáját még madame Pompadur is örömmel használta volna elfogadó budoárnak. Igaz, a lakberendező és a belső építész is egy vagyonba került, de megérte. Kocsa Jolán, a titkárnője se kerül kevesebbe, ha beleszámítja az éjszaki szolgálatért járó jutalmat is.

Álomnapló (részletek) – 22.

G-vel az előszobában ebédelünk, a második fogás után igyekszem leszedni az asztalról a tányérokat, sietnék dolgozni a laptophoz, bizony van mit tanulnom, és ismételnem, mert az öregkori butulás egyre jobban elbánik velem.

Egy görbe nap

A melóhelyből az egyik szombaton vagy tízen átrándultak a szomszédos szlovákiai Pöstyén fürdőhelyre. Gondolták, lesz egy jó napjuk, fürdenek egyet a meleg vízben, meg isznak párüveg Fácán sört, esznek egy kis hagymás ruszlit, mert ezeket mostanában hazai földeken nem lehet kapni.

Az ügyfél

– Panaszt teszek egy roppant kínos ügyben – rontott be az irodába dr. Hódosi Edömér. – Jó napot kívánok, ügyvéd úr, hallgatom – mondta a hivatalvezető-helyettes. – Maga engem nem fog diszkriminálni, ezt jegyezze meg magának! Egyáltalán. Honnét tudja, hogy ügyvéd vagyok?

Okos!

Kedves főnők! Szeretném megindokolni, hogy miért nem mentem dolgozni tegnap. A dolog úgy kezdődött, hogy egyik nap az okosórám délután fél háromkor jelezte, hogy most azonnal fussak gyorsan három kilométert, mert ma még keveset mozogtam.

Álomnapló (részletek) – 21.

Óriási szerelőcsarnokban vagyok, jobbról-balról ezüstszínű géprendszer csillog a vakító neonfényben, a csarnok közepén széles folyosó, itt bolyongok. Roland fiamat keresem, azt telefonálta, hogy egy darabig, a busz megjavításáig itt lesz. A szerelőcsarnok másik végén egy hatalmas tó kéklik, melynek partján nyugágyon fekve napozik gyermekem.

A küldetés

A szűk cella rideg kőfalán imbolyogva táncolt a gyenge fény. Égő gyertya állt egy kecskelábú kisasztalon, előtte fából faragott, kopott feszület feküdt. Az asztalkát a sarokba tolták az ágy mellé, amelyben sápadt, meggyötört arcú férfi készült a halálra. Nem félt az elmúlástól. Büszkén és boldogan várta, hogy az Úr színe elé kerülhessen.

Csini és Csúfi

Amikor belevágott a házépítésbe Pali, feleségével, Vikivel, nem is sejtette, hogy a fejsze keményfába akadt meg. Mind mondani szokták, de az embert, ha már a fánál tartunk, legalább ilyenből faragták. Szóval volt kitartásuk, az igaz, sokat kellett talpalni az építőanyagokért. Mesterekről nem is beszélve, hiszen minden alkalomkor cirádás betűkkel írt felkérő levelet kellett benyújtani, méltóztassanak falazni, vakolni.

A technikai fölény

Az Urál hegység egy eldugott völgyében éppen alkonyodott. A hatalmas fenyőfák között szél fújta a havat, ágak ropogtak, lombok suhogtak, az erdő jéghideg sóhaja elnyelt minden más zajt. Itt – a vadon közepén – két borostás fickó ücsörgött egy tábortűznél. Melengették fáradt, sajgó tagjaikat.

Revans

A tél nagyon hosszan tartotta magát, de aztán a tavasz valósággal rászakadt F. Községre. A levegőben vibrált az első májusi nap melege. Délelőtt tíz óra volt. Rózsa Endre a bányászklub előtt várta Varga Rafit. Jó barátok voltak, egy csapatban dolgoztak az északi fejtésen

Márta

A legrosszabb fajta, nem vitte semmire. Nem tudta, mire készül, mi lesz, ha nagy lesz.  Kicsit színésznek készült, kicsit magyartanárnak, de igazából nem készült el semminek. Hamar el is vették a kedvét, igaz, de hagyta magát, nem karolta fel senki, miért is tette volna, nem is hallgatott volna a bölcs szavakra.

Erdélyi könnyek

Dr. Beranda Pál főszerkesztő – betűzte a Nagy Ember ajtaján. Nagy? Inkább kicsi. Vékony kar, csapott vállak, feje szinte nyak nélkül domborodott elő, amitől kissé gnómszerűen hatott. – Tessék! – villantotta Kischre ravaszkás szemeit. – Kisch Ervin vagyok… khm… izé… Erdélyből.

Nem késik

A 8:23-as vonattal érkezett. Nem így tervezte, de lekéste az előzőt, mert annyi mindent kellett még elrendeznie indulás előtt. Rosszul kalkulált az idővel. Semmi baj, gondolta, majd valahogy elfoglalja magát a pályaudvaron. Megvette az Ést, ivott egy kávét, olvasott kicsit és már be is állt a szerelvény.



Archívum

Hirdetés