Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár - Part 3
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2261

Az átrepülés

A sötétben botorkálok ki a kertbe, ahhoz a cseresznyefához igyekszem, amit még apám ültetett húsz évvel ezelőtt. Itt védve vagyok az utcai lámpák fényétől, és persze a hírektől, az idegesítő mémektől. Egyúttal rálátok a nyugati-északnyugati égboltra. Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás ezekben a pillanatokban hagyja el az Atlanti-óceán térségét.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Nemrégen éppen ez irányban tapogatóztam. Esetleg egy írószövetségi tagság tiszta vizet önthet a pohárba. Meg is pályáztam legott a tagságot. Eredmény? Tisztelt Petrozsényi Nagy Pál. A Magyar Írószövetség Tagfelvételi Bizottsága megtárgyalta tagfelvételét és úgy ítélte meg, hogy írásainak színvonala meglehetősen hullámzik.

A nagy fekete bőrönd

A tárgyak sokszor mennyire hozzánőnek az emberhez, hogy elszabadulni tőlük nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen. Így voltam én egy nagy fekete, fából készült bőrönddel. Úgy kezdődött, hogy apám a vasútnál dolgozott, volt mindenféle szakember, többek között asztalos is. Korban közeledtem az abban az időben „divatos” ténylegesen kötelező, katonai szolgálathoz.

Júlia kisasszony és a költő

Az öreg varjú káromkodva felrebbent a sorompórúdról. Még egy versnyit sem gunnyasztott rajta, mikor hirtelen kilinkelve megemelkedett alatta, ahogy a bakter feljebb tekerte a csörlővel. Júlia kisasszony alig pár perce gördült ki a vonatjával a füstös állomásról, maga mögött hagyva Szamosházy Rezsőkét.

Húsvéti gondolatok

Korán világosodott. Az utcák, a sikátorok két oldalán magasodó házak tapasztott, hol vörös, hol homokszínű falai mentén sokasodni kezdtek a mezítlábas saruk, a színes leplekbe burkolózott, elgyötört arcú emberek. Voltak, akik ismeretlenül is megfogták egymás kezét, mintha csak abból akarnának erőt meríteni.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Szép, nyugodt öregségnek nézek elébe, gondoltam egy ideig. S valóban, minden jel arra mutatott, hogy ami ezután következik, már, hogy is szokták mondani? Szóra sem érdemes. Nem így történt. Ellenkezőleg, életem, sőt az egész világ sorsa olyan szakaszba szaladt, amire még álmában sem gondolt volna egy ember sem.

Pontos beosztással

Bélát, így huszonöt évesen felvették az egyetemre. Most másodéves, kollégiumot nem kapott, ezt nem is bánta, (legalább független, szabad lehet), de ösztöndíjat igen. Nem tudta, mi erre a helyes magyarázat, de nem is akarta megfejteni.

Chat–2020

Gyerek: De jó nektek! Nálatok nincs járvány.
Apa (félmosollyal): Hál’ Istennek, tényleg nincs!
Gyerek: Képzeld, apa, nálunk némelyik bolt teljesen üres, mert mindent elkapkodtak az emberek. Nálatok van kaja?
Apa: Igen, rendszeresen jön az ellátmány…

A karantén titka

A márciusi hó fehérbe öltöztette a várost. Kellemetlen meglepetésként visszatért a tél néhány napra, mintha sajnálta volna az emberektől a napsütést, a kibomló rügyeket, a nyíló virágokat, azt a kis örömet, ami még megmaradt a borzalmak és félelem mellett. A járvány nem volt tekintettel országra, vallásra, bőrszínre, életkorra.

Álomnapló (részletek) – 29.

Unokahúgomékhoz utazok a kora délutáni órákban, hogy végre megdajkálhassam csecsemő fiacskáját és gyönyörködjek Laurában, az óvodás nagylányban. Orsikáéknál elég sokan gyűltünk össze, fiatal anyukák a gyerekeikkel, megcsodálom a nagyra nőtt kicsiket, Marcellát megnevettetem, amikor bohóckodok és beszélek hozzá.

Munkareggeli

A történet ma is játszódhatna, de amikor történt, volt ennek egy kis pikantériája. Az események úgy 1960 tájékán játszódtak. Az akkori tanácsi berkekben működött, többek között, egy nevezetes járási hivatal. Volt egy szakigazgatási szerv, amelyik a járás területén – 25 község tartozott ide – igazgatta, felügyelte a kisiparosok tevékenységét.

A muzsikáló angyalka

Az ezüst színű Opel Astra lassan fordult be a tízemeletes panelházak közé. Délelőtt tíz órakor kevesen jártak az utcán. A felnőttek dolgoztak, a gyerekek iskolában, óvodában voltak. Csinos, fiatal anyuka sétáltatta két-két és féléves kisfiát a kora tavaszi napsütésben. A szemben lévő járdán idős néni húzta maga után bevásárlókocsiját.

Álomnapló (részletek) – 28.

(2017) Mintha a kongresszusi palota hatalmas színháztermében lennék, Mága Zoltán készül a színpadon. A színpaddal szemben az egyik lelátó egy óriás franciaágyhoz hasonlít, puha, vörösesbarna plüss, azon ismert politikusok heverésznek, sziesztáznak VIP-terület, bársonykordonnal van elválasztva a nézőtér többi részétől. Itt bukdácsolok, mert meghívót kaptam az előadásra, költőként pedig ide, az előkelő szegmensbe. A politikusok egymással […]

Csigapanasz

Felfordul a gyomrom ezektől az álszent emberektől. Úton-útfélen olyan szavakat hangoztatnak, mint rokonszenv, egyenlőség, átérzés, empátia, állatbarát, tolerancia meg ilyesmiket s akkor a lusták lustájára, a legalamuszibb puliszkaevőre azt mondják, hogy „csigalassúsággal halad”. Na, most azt mondd meg nekem, hogy mer ez a sápadtfülű ilyen hasonlatokat kitalálni.

Rudi világot akart látni

Rudival péntek délután futottam össze az Akácfa utca közepén. Kitörő örömmel üdvözöltük egymást, a barátság elég régi, együtt jártunk két évig a gimibe. Én az utolsó két évben kerültem ide, vidékről.



Archívum

Hirdetés