Szépirodalom – próza
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/34.
2022. aug. 30.: Mihail Gorbacsov halála. Nagy ember volt, béke az ő poraira is. Különösebben nincs mit hozzátennem, mert ki volt ő a számomra? Senki, de azért elgondolkoztat, életműve a peresztrojka (szerkezetátalakítás) és glasznoszty (nyíltság) kapcsán szinte felmérhetetlen.
Próféta a templomtetőn
Azon a délutánon nagy volt a sürgés a templom körül. Gyermekek érkeztek csapatosan, kipirulva viháncoltak és lökdösődtek. A felnőttek egy fiatal fenyőt díszítettek a parókia udvarán, pár asszony forralt borral kínálgatta őket. Karácsony ünnepére készülődött a város.
A szigetember – V.
„Gyermekkoromtól boldog harmóniában éltem az istenekkel. Kerestem őket, és megtaláltam őket. Minden helyzetben, minden helyen és minden időben ott voltak a közelemben. Ezt meg kell magyaráznom! Városban éltem, vagy falun, erdőben vagy folyó mentén, a zajos táborban.
Az élet és az ő apró csodái
Amikor mélyen vagyok valamiért lelkileg, mindig történik velem valami, ami felemel, ami visszaadja a hitemet abban, hogy élni jó. Fájó ízületeim miatt lassú vánszorgássá vált a járásom, és az őszi idő még fel is erősítette a tüneteket, a fájdalmat.
Szívbaj
Csöbör Vilmos munka közben egyszer csak a szívéhez kapott. Úgy érezte, lába alul kicsúszik a talaj. Szétnézett, körülötte senki sem volt, akitől segítséget kérhetett volna. A ládagyárban a múlt héten a fele csapatot kirúgták. Ő itt maradhatott, hiszen négy éhes száj várta otthon. Meg is köszönte a művezetőnek.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/33.
Befejeztem a Tanyasi balladát. Ütős novella, van benne feszültség, konfliktus, meglepetés meg minden, ami egy jó novellát jellemzi. Azért mégsem olyan, ami az én szívemet is megdobogtatná, melynek minden szava világít, és elkápráztatja a szellemet, képzeletet egyaránt.
Lábnyom
Kovács Kázmér vízszerelő este fél nyolckor hazaérkezett a napi melójából. A sarokba lerakta a szerszámosládáját, fogasra akasztotta a munkaruháját, kezet mosott. Kovács Kázmérné asztalhoz szólította a három gyereket és tálalni kezdett a körömpörköltből, nokedlivel, uborkasalátával.
A vállalkozó
Ezzel a megnevezéssel életünk során sokszor találkozunk. Ugyanis az ember bármely korban lehet vállalkozó. A hétéves gyerek azt mondja: – Átugrom az árkot! Tehát vállalkozik valamire. Igaz, pénzt nem kap érte, mert az igazi vállalkozó olyan dologra, cselekvésre vállalkozik, amelyet meg kell fizetni. Ilyen az asztalos, az ács, a motorszerelő, de sorolhatnánk hosszan ezt a sort.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/32.
Jelen pillanatban két dolog idegesít legjobban. 1. Nem tudom, mit kezdjek a megmaradt pénzemmel (kb. 80 000 Ft). Ha magamnál tartom, ellophatják, ezt maga a Vaskalapos is elismerte. Az otthonban nincs értékmegőrzés, emellett a pénzük biztonságáért sem felelünk – jelentette ki blazírtan a nagyfőnök.
A szigetember – IV.
A nagy víz túloldalán magányos lovast vettem észre. Talán már hosszabb ideje állt a parton, de alakja úgy beleolvadt a füzek barnájába, a nyárfák sűrűjébe, hogy csak, amikor lova bólintott a fejével, akkor bontakozott ki alakja a mozdulatlan háttérből. Aligha látott engem.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/31.
Mint említettem volt, ugyancsak menedéknek tekintem az otthon körsétányos parkját is, amit egyelőre csupán azért nem szemelt ki magának egy rokkant sem, mert minden erkély ajtaját lezáratta a Vaskalapos. De mi lesz, ha kinyittatja? Agyő csend, magány, madarak.
Dömötör bácsi és a kutyája
A két öreg, Dömötör bácsi és Emma néni, békésen élték nyugdíjas éveiket. Ez a nyugalmas békesség már vagy tizenöt éve változatlan ütemben pergette az idő lapjait. Változást csak az utóbbi öt évben hozott egy esemény. Mégpedig Dömötör bácsi elutazott egy régi barátjához, születésnapot köszönteni.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/30.
Szóval írogatok. Reggel fél hét és 14 óra között. Így állapodtam meg Álomkórossal. Én írok, ő meg húzza a lóbőrt, igaz, mit is tehetne mást? Délután én alszom, illetve inkább csak fetrengek az ágyon vagy sétálok, hogy éjjel tudjak aludni. Néha bekukkantok az Origó hírportálra, vagy bekapcsolom a rádiót.
A szigetember – III.
„Amíg megőriztem a birodalmat, elveszítettem Rómát. Amíg hadjáratokkal védtem a határokat kelettől-nyugatig, az afrikai pusztákig és az arméniai szurdokvölgyekig, addig új nép vette át a régi helyét Rómában. Ez a nép nem az én kedvem szerint való nép volt.
Szálazás kézállásból
Néha elgondolom, mily leküzdhetetlen erővel bír életünkben a megszokás. És erre te is rájöhetsz, ha gondolatban, pusztán csak fantázia-gyakorlatként néhány bevett szokásodat fonákjára fordítod. Például hazajön a feleséged tök részegen a kocsmából.
Partnereink
