Szépirodalom – próza
Az elbasani vadkecske
Már májusban elkezdődött a Cefrelekvár és Műcsirke Trösztben a leépítés. Először azokat rúgták ki, akik legalább fél napot betegeskedtek az utolsó öt évben. Velük együtt távoztak a negyvenéves koruk felé közelgő öregek.
Barátom, a kőszarvas
Mellette templom, mögötte rendőrség, szemben vele cipőbolt. Mit keresel itt, kőszarvas? Milyen akarat hozott ide, milyen rövid ész felejtett itt? Gyakran járok arra, ritkán állok meg. Minek? Parkocska zúzott kővel, csenevész fű, két mélázó utcapad.
Álomnapló (részletek) – 63.
A pandémia ideje alatt jócskán meghíztam, a mozgásszegény és stresszes életmód következtében. Bosszankodok, hogy nem érnek össze a nadrágok derekamon, kidagadok a testhez álló pólókból, vannak még olyan ruhadarabok is a szekrényemben, melyekről még az árcédulát sem vettem le.
Nyugdíjas lakatos, kertész
Tóth Kázmér lakatos egy éve ment nyugdíjba. Már nagyon várta ezt az időpontot. Aztán egy pénteki napon meg is érkezett. A főnök a műszak végén összehívta a műhely dolgozóit, hogy elbúcsúztassák Tóth Kázmért, aki pontosan negyvenhat évet szolgált ennél a cégnél.
Eltűntem
Nem tudom, előfordult-e már valakivel, hogy nyoma veszett? Igen, igen, eltűnt, szőröstül-bőröstül. Szó se róla elég ritka jelenség, azért megesik, nemdebár? Gondoljunk csak például a Bermuda-háromszögre, ahol minden hajó és repülőgép eltűnik, a Philadelphia-kísérletre.
Álomnapló (részletek) – 62.
Hárman találkozunk, három nő. Egykor barátkoztunk, azóta hűtlenül szétszéledtek, kilopakodtak az életemből. Most másfél évtized után meghívtak egy sötét épületbe, olyan, mintha az iskolám alagsori termében lennénk. A magabiztos, most is kedélyesen fogad, azt súgja a fülembe, hogy társunknak születésnapja van, köszöntsük fel őt.
Reménytelen esélytelenség
Már a harmadik futárt engedte be a kapun és irányította őket, az irodák felé. Megtelt a folyosó a sültek illatával, olyanokkal, amelyek neki a karácsonyt jelentették. Behúzódott az egyik szobába és elővette az ázott szalvétába csomagolt zsíroskenyerét.
Alantasék jávorfája
Napok óta fülelt, vajon honnan jöhet ez a zaj. Nem az utcáról és nem a folyosóról, a szomszédban csöndes népek laktak, kicsi gyerek gügyögött időnként az egyik oldalon, az ölebecske vakkantott néhanapján a másik oldalon. Ezek vidám neszek voltak.
Bertha Bulcsu azt mondja
A régi KELLO udvarán állt, a szikrázó verőfényben, és megpillantott egy férfit, aki kockás ingben, zakóban hajladozott valami magas hirdetőtábla előtt. Lehajolt a földre, felvett egy lapot, és kiragasztotta a táblára. Fáradságos munkának tűnt, a férfi mégis folytatta hosszú időn át a monoton mozgássort.
Álomnapló (részletek) – 61.
Ildikó barátnőmmel hivatalosak vagyunk valakihez vacsorára. A hatalmas étteremben rengetegen vannak. Pánikba is esek, hogy senkit nem ismerek. Kotorászok egy xanax után a táskámban, aztán zajt hallok, lenézek az asztal alá és egy csomó sárga pirulát látok gurulni, talán az én fontos gyógyszerem.
Post mortem
Legnagyobb badarság halálunk előtt búcsúlevelet írni. Mert mi van, ha nem lesz időd befejezni, vagy abban a szorongatott és lámpalázas helyzetben (mert ugye, egyszer hal meg az ember) csak valami semmitmondó, muris kis esemény jut eszedbe az életedből.
Semmibe hullás
Valami bútordarabot kerestünk. A hatodik emeleti lakásunktól elég messze voltunk, gyalog lehetett hazamenni. Egyszer csak mintha meglökött volna valami. Néznél hátra, mi történik, de újra kizökkent valami az egyensúlyodból, a következő alkalommal már fel is dob.
Megpecsételt ígéret
Már elmúlt délután négy óra, amikor Péter leszállt a 2-es villamosról a Jászai Mari térnél. Átment a körút túlsó oldalára, a Nyugati pályaudvarhoz igyekezett, de még van idő, úgy döntött, a távolságot gyalog teszi meg. Az irodai munka után kell egy kis mozgás. Nem gondolt semmire, úgy lazán, bámészkodó sétával igyekezett megtenni a kijelölt távolságot. Éppen a Visegrádi utca sarkánál állt, mert a lámpa pirosra váltott.
Otthon, édes otthon
Már 1956-ban kiszökött, helyesebben kimenekült Bécsbe, onnan Bernbe, de körülnézett itt-ott az Egyesült Államokban is. Na, nem kíváncsiságból, sem kalandvágyból, hanem egyszerűen szükségből, nehogy úgy járjon, mint a bátyja, Sanyika.
Nóra, a tiszavirág
– Újjászülettem! – sikkantotta Nóra, mikor felbukkant a víz tükrén. Kicsordult a könnye a boldogságtól, mikor megpillantotta maga fölött a kék eget. Rögvest kibontotta a Teremtőtől kapott szárnyait, s az égre rebbent, maga mögött hagyva levetett lárvagöncét és a régi életét.
Partnereink
