Szépirodalom - próza Archives • Oldal 3 a 179-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2672

Én meg majd integetek neked

Ősz volt, október vége, amikor már inkább csak világít a nap fénye, de meleget nem igazán ad, álmos vasárnap délután, amikor a két kicsike néni üldögélt a sétányon, a padon. Fekete ruhába öltözve, régimódi dauerolt frizurával, fekete cipőben, mint két elárvult kis varjú, úgy ültek ott.

Tíz meg egy méhkaptár

Ismert volt a városhoz közeli tanyákon Szalóki Sándor kovácsmester neve. Ő patkolta a parasztok lovait, javította a szekerek ráfjait, meg ami éppen a kovácsmesterséghez tartozott.

A csonttá fagyott vályú

Éjjel még zuhogott a hó, de reggelre már elfáradt. Csak pár tucat hópehely kószált még a levegőben céltalan. – Azannya! – szitkozódott Dollár, ahogy meglátta a befogásra várt szánkót, mikor az istállóból nagypapa itatni vitte a vályúhoz. – Mehetek ki a hegyre – gondolta.

Szavak kötésében, oldásában

A fiatal anya, amikor először gondolt arra: – Még annyi dolgom van a világban! – alig észlelhetően, talán akkor kezdett el félni a haláltól. Félni félt már, túl korán, és többet annál, mint ami elviselhető. Aztán többet annál is, mint amennyire a túléléshez szüksége lett volna.

Istennek, ami az Istené

Gábriel büszke volt életvitelére. Takaros lakás, vasalt ruhák, időben befizetett csekkek. Minden hétköznap pontban hatkor kelt, hét ötvenre beért a múzeumba, tízkor kávézott, délben ebédelt, háromkor kávézott, ötre hazaért, tizenegykor lefeküdt. Szombaton mosott és takarított.

Panaszkönyv

Ez a könyv gimnáziumunk tanulóinak menzás panaszait gyűjti, mely az ételek minőségének javítása céljából jött létre.
„A pofám leszakad! Lerajzolom, nézd: így. Ki az az idióta, aki ezt kitalálta? Kitálalta… Hát, itt nagyon jó a kaja! Csak büdös, he-he… Gio”

Úttalanul is járva

Még a lassú ütemnél tartott, átjárta sejtjeit a dallam, de két kottafej a szívében maradt. Kivételesen, és egészen sokáig, és e néhány percben feloldódott az elmúlt, fals évek diszharmóniája. Végre sikerült magán kívül rekeszteni a valóságot. Jó ideje a haragos gondolat zenélt csak benne.

Rejtélyes kór

Az író befejezte első könyvét, melyen közel hét éven át dolgozott. Ahogy haladt a megírásával – eleinte eléggé keservesen – mind kevésbé volt igénye társaságra, annál inkább magányra, hogy teljesen az írásnak szentelhesse magát, megszállottan, ami miatt végül a kedvese is elhagyta.

Kapuzárás után

Kovácsné összetalálkozott szomszédasszonyával, a Tóth nénivel a CBA előtt. Üdvözölték egymást, mintha ismerősek lennének. Ugyanis Kovácsék pár hónapja költöztek ide, ebbe a négyemeletes házba. Az ismeretség így természetesen jogos.

Patthelyzet

Felhív a minap egyik szomszédasszonyom, hogy beszélni szeretne velem. Állok rendelkezésedre, mondom, mostanában tényleg ráérek. Mióta nyugdíjaztak, gyakorlatilag határtalan vakáción érzem magam. Szóval, várom, hogy meglátogass. Jaj, nem úgy gondoltam, szisszen fel az asszonyság.

Kolbász

Ott hevert egy parki padon félig becsomagolva, jó fűszeres, fokhagymás kolbász, ahogy a magyar ember szereti. Lehetett vagy húsz deka. Valaki ott felejtette, vagy szándékosan hagyta ott, ki tudja?
A járókelők jöttek-mentek, ügyet se vetettek rá.

Via Giorgio de Chirico

11. „Betöltöttük feladatunkat”(?) – Aztán az a kényszer-képzet fogott el, hogy itt, A Városban, a halotti csendben katonai dzsipek járőröznek… De az nem lehet… De a hangszóró!
„Betöltöttük a feladatunkat,
világ fölötti uralmunkat éljük,

Szerelem

Borostás ma az ősz.
Házikabátban üldögél a kertben, néha meg-meglendíti hintaszékét a szél. Ilyenkor, mintha énekelne.
– Már csak néhány levél maradt a fákon – gondolja és szájához emeli az öblös bögrét. Madárdalt kortyolgat.

Utazásaim 2.

Úgy általában, és Százhalombatta – Építkező mozaikok – Százhalombatta füstölgő kéményei az 1960-ban elkezdődő óriásfejlesztések, és a korszak örök mementói lettek. Az iparosodás ide vonzotta az agglomerációban élőket, a kőolaj-finomító és a hőerőmű sokaknak adott munkát és megélhetést.

Erőnlétünktől függ minden!

Arról faggatja valaki az embert, hogy milyen erőnlétben van, biztosan nem arra gondol, hogy most hegyeket tudna elmozdítani. Csak úgy megkérdi: – Hogy vagy?  Erre aztán mit is válaszoljon az ember? – Jól vagyok! – csak úgy egyszerűen, mert tényleg jól érzi magát. – Jól vagyok! – mondhatja azt is, hogy most éppen nincs semmi bajom.



Archívum

Hozzászólások

DISQUS