Szépirodalom - próza Archives • Oldal 2 a 174-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2608

1110

Nyolcévesen jutottam el először a tengerhez. Hajnali kettőkor indultunk a kék Skoda 120L típusú személygépkocsinkkal, a jellemző termosztát-probléma miatt végig bekapcsolt fűtéssel. A letekert ablak nem sokat segített, bár az út elején legalább nem tűzött ránk a nap.

Via Giorgio de Chirico

Még nappal is rettenetes volt a tompa árnyékoltság. Az utcákon nem világítottak a lámpák. Égett krumpli-, és hullaszag keveredett a levegőben. Az emberek összevissza futkostak, sokszor feldöntötték egymást. Mintha patkányvárosban lettem volna. Labirintussá változtak az utcák.

A Queensboro

A reptéren kifogott taxis mindkét kezén csörömpölő, csillogó karkötők tömegeit viselte. Úgy nézett ki, mint egy mozgó bizsuárus. Feltehetőleg indiai volt, csak néhány szót beszélt angolul, mindenesetre azt megértette, hogy a Queensboro hídon menjen át Manhattanbe.

Ismételten új pillanatképek

Egy szerdai napon utaztam a Nyugati pályaudvarról Vácra. A zsúfoltság már megszokottá vált, hiszen a MÁV legforgalmasabb vonalszakasza, amely Szobig terjed. Vácra érkezve arra lettem figyelmes, hogy egy magas, fiatal apuka irányításával négy fiú szállt le a vonatról.

Hangulatok

A tökéletesség unalma (Variációk egy dallamra) – I. A merevre feszített vetítővászon fehéren csillogott a fekete égbolt közepén, a tökéletesség hírnökeként.  A fehér szín egyenletesen terült el a kivetítő minden részén, ugyanaz az árnyalat az anyag tetején, mint az alján.

Via Giorgio de Chirico

Giorgio de Chirico mintha papucsban sétálgatna fura építményei között, és ügyelne a csendre, a némaságra. Arra a csendre és némaságra, melyet ő fedezett fel. Az embertelen némaságra. Arra az időszakra, melyben már nem mozognak, nem beszélnek, nem énekelnek, azaz már nem léteznek csevegő emberek.

Kölcsön

Azt mondja egy fiatalasszony a minap, csak úgy az utcán, menet a közért felé, hogy adjak neki kölcsön ezer lejt. Viszonylag jól öltözött, kisminkelt dáma volt, akit ismertem ugyan, de… Szóval mondom neki, hogy most éppen nem tudok adni, ugye érti, nem mindig fordul ez elő.

Megszenvedett jogosítvány

Kora este volt, amikor Kovács Sándor elnök, hazaért a téeszből. Komótosan levetkőzött, többször szólította az asszonyt: – Juli, megjöttem! – de választ nem kapott rá. Bement a konyhába, hogy vacsora után nézzen. Mindent rendben megtalált, asztalhoz ült és enni kezdett.

Útlevél az illúzióba

Azon a napon sem akadt semmi, ami elfedte volna a Valóságot. Ránehezedett a jelentéktelen életének minden súlya. A belülről növekvő, előre törő, pusztító Valami bekebelezte a lelkének minden szegletét. Kopár száraz kóróvá vált az ezeréves kertjének minden fája.

Hivatalos a csoda

Az író, ihlet híján ma is korgó gyomorral ébredt. Ásítva lapozgatta az ingyenes újságot, gondolta, legalább híréhségét csillapítja, ha már reggelire nem telik. Olvasás közben elmosolyodott. Először finom cikornyák szaladtak szét a szája körül, majd fura kis nyikkanásokat hallatott.

(Szentgáloskér)

Jócskán túl voltak már a szalonspiccen. Nem vették észre, hogy ezen a hőségtől fuldokló délutánon úgy bebasztak, mint a tapasztalatlan tinik a vidéki diszkókban. Visszagondolva, annyi mindent csináltak ebben a dunántúli faluban reggel óta, kész csoda, hogy volt idejük inni.

Mindennapi történetek

A topmanager e-mailezett a Hr-esnek, hogy konzultáljon a Pr-ossal, mert Weekendre szeretne menni, és addig új Help Desk managert kellene felvenni a legújabb projekt menedzselésére. A Hr-es épp a social mediat böngészte, ezért későn nyitotta meg a Messengert. Így nem lehetett happy end a vége a mai story-nak.
Jú nó vát áj min. Detsz oll.

Hüvelyk tanár úr

Többnyire kalapban és magas sarkú cipőben járt. Így persze nagyobbnak, tekintélyesebbnek tűnt. A tanulók mégis Hüvelyk tanár úrnak csúfolták. Egy nap tántorogva iparkodott a buszmegálló felé. Kicsit felöntött a garatra, ezért nem csoda, hogy bepottyant egy jókora gödörbe.

Menekvésház

Ott állt hetven éve az a ház, fenn a hegyoldalban, öles fák között. Régen az volt a szokás – most talán már megint –, hogy kinek hol akadt egy talpalatnyi földje, azzal gazdálkodott. Ki így, ki úgy. Attól is függött, hol fekszik az a terület. Ha erdei tisztás, volt, aki árpát vetett oda.

Töksi és Puttony

Amikor Ramaty Karcsi bejelentette, hogy őt Ramaty Karcsinak hívják, a szerkesztőség hangos röhögésben tört ki. Mindenkinek külön-külön, tagolva és érthetően elismételte a nevét. Amint a szerkesztő urak és Adélnyanya, az éltesedő titkárnő lenyelték könnyeiket és helyreparancsolták vigyorgóráncaikat, megkérdezték:



Archívum

Hirdetés