Szépirodalom – próza
Emberfa
Az ember soha nem tudja, mikor lépi át a valóság határát. Látszólag két lábbal áll a földön, pedig már régen az illúziók világában szárnyal. Nem, nem is ő tévedt valami gyanús ingoványba, a valóság lopta ki magát a talpa alól. Az a fiú is úgy jött, mintha egy lett volna a százból. – A barátod küldött! – mondta.
Bölcseleti-misztikus próza – 3.
Én magam alkottam ezt a fogalmat a saját esetemből kiindulva, melyre vonatkozóan meglehetősen alacsony értéket valószínűsítettem. Nagyot nem tévedhetek, mert az általam később felállított statisztika szerint ez a mutató az esetek többségében meglepően alacsony. A valószínűsítésnél azonban nem juthatok tovább.
Két ember, két szamár
Két ember, Jóska koma, meg Feri bátyó beszélgetnek a kocsmában.
– Jó lenne egy kis friss lucerna a disznóknak – mondja Jóska koma.
– Az bizony jó lenne. Nem vetettél a kert végibe? Mindig szoktál? – kérdi Feri bátyó.
Jóska koma csóválja a fejét, jelezve, hogy most nem. Közben kortyolgat a söréből.
Palló Zsuzsi szép lánysága
Ismered az öreg Palló Zsuzsát? Az apjának szép háza, gazdasága volt itt a dombon, a Nyírfa utca végén. Meg két csinos lánya. Karcsúk voltak, bogárszeműek. Különösen Zsuzsika, a fiatalabb volt igen élénk, szemrevaló. Már 16 évesen is akadt kérője, de az anyja lebeszélte a házasságról, fiatalnak tartotta a házaséletre és ebben igaza is volt.
Kutyaélet
Átlagos napnak indul a mai. A levegőben még érzem az éjszakai eső halvány illatát, a kenneltársaimmal álmosan mászok elő a kutyaházból, várva a reggelimet. Az etetőember mindannyiunknak kiosztja a kaját, de valami más benne. Mintha izgatott lenne. Nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, elvégre ember.
Francesco és Lupicino
– Hófelhők gyülekeznek a Trabaria-hágó fölött, a héten már két úton járó megfagyott arrafelé. – Karolja át az Úr a lelküket! Akkor én most innen nem mehetek tovább!
– Egy harmadikat meg itt, a szomszéd tanyán széttépett a farkas. Lejönnek az éhes dögök a hegyekből. – Örök béke fényeskedjék neki! Ki se tehetem akkor innen a lábamat!
Bölcseleti-misztikus próza – 2.
A lány kissé tanácstalanul álldogált a boszorkánybolt egy félreeső zugában a falon, fejmagasságban elhelyezett homályos, vastag üveglap előtt, mely alatt ez a felirat állt: VARÁZSTÜKÖR. – Segíthetek? – lépett hozzá az eladó, egy testes, sötét bőrű, kortalannak látszó nő. – Fizetni kell érte – mondta aztán máris, meg se várva a választ, és közölte is az árat.
A kopjafa
Megvetően nézte az osztályterem nejlonköpenybe bújtatott diákjait. A fehérre meszelt arcát mintha pengével metszették volna meg a szája vonalában. A vékony, elkeskenyedett ajkait élénk rúzzsal fedte be. A maszkká kövült arca alatt egy tehetséges festő lelke élt, akit a nyugati művészvilág hajdan a vállára emelt.
Szépségen innen és túl
Gyerekkoromban mindig azt tanították nekem, hogy az a szép, ami érdek nélkül tetszik. Tehát kizárólag azért, mert öröm ránézni, megfogni, elolvasni, meghallgatni vagy emlékezetünkbe idézni. Mert értékes. Szép az, ami megmozgat, ami inspirál. Ami elgondolkodtat vagy lelkesít. Ami egyszerre gyönyörködtet és borzongat.
Miniverzum
A szemüveges fiú, amolyan doktorandusz és a vézna szőke medika ma is az egyetemi könyvtárban jegyzetel. Ez a második vizsgaidőszak, amikor naponként futnak itt össze. Az ódon falakon sárgult könyvillat oson. Harapni lehet a csendet. A fiú ma bátor. Hosszú sóvárgás után, könyvével átül a lány asztalához. A fiatal lány hetek óta erre vár.
Áldás
Remélem, jól vagy, nem kell tovább vinni a hülyeséget, érezd jól magad és lazulj, próbáld meg azt tenni az életedben, amihez kedved van, amiben örömödet leled, mert az elveszett éveket nem adja vissza semmilyen Isten, áldozatot ne hozz senkiért, mert nemhogy a kamatokat nem kapod vissza, de a végén még a befektetett tőkédet is kétségbe vonják.
Ez a 35-ös járat Misina-tető felé
Egyik nap unottan ülök a pécsi buszon. Az utastájékoztató monotonon mondja be a megállók hivatalos neveit. Ekkor gondolatban játszani kezdek: mi lenne, ha minden megállónak adnék egy személyes, alternatív nevet, egy olyan szubjektív elnevezést, amire az adott megálló emlékeztet a múltból.
Lejt az út felfelé
Azt mondják két nagy tragédia van az életben, ha megkapjuk, amit akarunk és ha nem. Folyton szeretnénk valamit. Megbecsülést, egészséget, szeretetet, a jó után jobbat. Még a csendben is akarunk, a meditációnk alatt megállítani a gondolatainkat, kívánjuk a megvilágosodást, a Nirvána megfogalmazhatatlan és felfoghatatlan állapotát.
Kaleidoszkóp
Nézőpontok dinamikus játéka, amelyben minden apró mozdulat által egy egészen új kép tárul elénk. Egy parányi test, benne milliónyi apró sejt, szerv, érzés és gondolat szakadatlan körforgása. Maga az élet. Ahogyan a kaleidoszkóp fényes gyöngyei, testünk, lelkünk és szellemünk is minden nap mozdul, formálódik.
Én, Petrozsényi Nagy Pál
Egészségem javulásával megjött az étvágyam. Nagyszerű, ugyanakkor újabb dilemma, mert hogy lehet jóllakni egyetlen diétás ebéddel, úgyhogy reggelire és vacsorára is maradjon? Szégyellem bevallani, de már csak bevallom, hogy ugyancsak összefutott a nyál a számban, amikor elképzeltem Zsolti családját néhány méterre tőlem a vasárnapi ebédnél.
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások