Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár - Part 2
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2258

Mire emlékszik a diák?

Amikor betöltöttem a hetvenedik életévemet, a család ünnepi ebéddel kívánta megünnepelni ezt a jeles napot. Szóval én a hetvennel hetvenkedtem. Némi számolást csináltam és megkérdeztem magamtól. – Mire emlékszel öregem?

Contrapunto

Akarok veled beszélni, röviden leírom, mire gondoltam. Puhítottam anyádon is, ne támadj neki mindig, szeretném, ha visszaengedné Somát Szeles dombra, de ahhoz Somának is változni kell. Figyelj, elmehettek Szeles dombról, de nem lesz az olyan jó, hidd el, spórolhattok lakásra, addig lakhattok nálam is akár, ez nem akadály, de családi házban lakni a legjobb.

A perem alatt

Még sosem jártam Ottóéknál. Általánosban végig padtársak voltunk. A gimit mindketten a város egy-egy elit gimnáziumában végeztük: ő a Leőweyben, én a Nagy Lajosban. Ettől kezdve ritkásan találkoztunk. Egyetemen egyáltalán nem. Később elmentünk egymás esküvőjére, majd a gyerekek születésénél láttuk egymást újra, azóta csak most.

A Nagy Macska csillagkép

A Jóisten a Teremtés munkájának éppen a közepén tartott. Sok dolga akadt, ebben is, abban is talált valami javítani valót. Időnként megállt, végignézett az elkészült munkán, és elégedetten bólogatott. A Föld, igen, az egész ügyesen sikerült! Hegyek, folyók és erdők, van rajta minden, ami kell! Az állatok is szépek és okosak, jól meg lehet különböztetni őket!

Chaplin-hétfő

Apám szíves közlése szerint éppen azokban a napokban fogantam, amikor svájci otthonában meghalt Charlie Chaplin: 1977 karácsonyán. Anyám szerint viszont ő akkor már réges-rég terhes volt velem, és ha figyelembe vesszük, mikor születtem, egy kis matekkal arra a következtetésre juthatunk, hogy anyámnak van igaza.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Kissé brutális búcsú. Egyik keményebb a másiknál. Ezt az utolsó mondatot például máig is sajnálom. Mindezek ellenére nem éltem törvény adta jogommal, mely szerint követelem, nyújtson anyagi segítséget Romániában élő gyermekem. Pedig csak annyiba került volna, hogy elbaktassak a megyei törvényszékre, és beadjam ehhez kapcsolódó kérvényem.

A szekrény és a lüszter kabát

Vendégségben voltunk Túri Sándoréknál. Éppen ott volt még Kovács Józsi szomszéd, aki valahogy végről távoli rokon, meg én, Kovács Imre. Mindhárman korban már túl voltunk a félszázadon.

Dezső, a kalandvágyó nyúl

Hol volt, hol nem volt, talán az üveghegyeken is túl – már ahogy a mesékben írják –, a nagy kerek erdőben élt egy nyúl. Mit egy, talán több száz, vagy ezer tapsifüles népesítette be az erdőt, viháncoltak önfeledten a kövér tarlón Isten gyönyörűségére. Történt egyszer, hogy megunván a monoton mindennapokat, az egyik tapsifüles – nevezzük Dezsőnek –, talán csak úgy kalandvágyból hátat fordított az örökös intrikáknak.

Zártosztály

Olyan fehér itt minden körülöttem, mintha mészbe mártottták volna a tárgyakat De csak a vaságy szélét érzem szilárdnak, melyen talán már kora reggeltől ücsörgök. Eltűnt az időérzékem, azt sem tudom mikor és hogyan kerültem ide. Ha lenne annyi erőm, hogy tegyek néhány lépést addig, ahol a falat sejtem, bizonyosan semmit sem találnék ott.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Hadd folytassam, ami a novellából kimaradt: Rita, azaz Judit nem érte meg a holnapot. Még éjfél előtt elhunyt. Ott feküdt az ágyán, feje a párnán, lábai a földön. Bizonyára agóniája közben kerülhetett ilyen helyzetbe. Vagy a mosdóba szeretett volna menni? – Isten, aki az égben vagy, mi történt veled, szerelmem! – buggyant ki belőlem az a szó, amit életében sosem mondtam ki.

A füttyös postás

Napjaink elmagányosodott világában általában egy emberrel havonta egy-két alkalommal találkozhat a városlakó. Ez az egy ember a postás. Vele mindenki, minden alkalommal vált néhány szót. Van még gázóra-leolvasó, villanyóra és vízóra fényképező. Ők természetesen csak arra járnak, amerre kiépítették ezt a fajta vezetékeket. A sorban első helyen a postás áll.

Okuláré

Szemüvegnek is mondhatjuk, de a cvikker kifejezés is megállja a helyét. Bárhogy nevezzük is, ami biztos: picit sem mindegy, milyen üvegen keresztül nézzük szemünkkel a világot, hogyan szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket! Lehet, hogy meglévő szemüvegünkkel már nem is látunk, így bizonytalanságot közvetíthetünk.

Az átrepülés

A sötétben botorkálok ki a kertbe, ahhoz a cseresznyefához igyekszem, amit még apám ültetett húsz évvel ezelőtt. Itt védve vagyok az utcai lámpák fényétől, és persze a hírektől, az idegesítő mémektől. Egyúttal rálátok a nyugati-északnyugati égboltra. Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás ezekben a pillanatokban hagyja el az Atlanti-óceán térségét.

Én, Petrozsényi Nagy Pál

Nemrégen éppen ez irányban tapogatóztam. Esetleg egy írószövetségi tagság tiszta vizet önthet a pohárba. Meg is pályáztam legott a tagságot. Eredmény? Tisztelt Petrozsényi Nagy Pál. A Magyar Írószövetség Tagfelvételi Bizottsága megtárgyalta tagfelvételét és úgy ítélte meg, hogy írásainak színvonala meglehetősen hullámzik.

A nagy fekete bőrönd

A tárgyak sokszor mennyire hozzánőnek az emberhez, hogy elszabadulni tőlük nagyon nehéz, vagy éppen lehetetlen. Így voltam én egy nagy fekete, fából készült bőrönddel. Úgy kezdődött, hogy apám a vasútnál dolgozott, volt mindenféle szakember, többek között asztalos is. Korban közeledtem az abban az időben „divatos” ténylegesen kötelező, katonai szolgálathoz.



Archívum

Hirdetés