Szépirodalom – próza
Bátorságból tízes
Egész télen nem volt egy megveszekedett vasam se. Persze, ezért senkit sem okolhatok, én akartam mindentől és mindenkitől független ember lenni. Akkor keljek-feküdjek, amikor kedvem szottyan rá, ott és úgy dolgozzak, ami per pillanat pásszol a svungomhoz.
Gólya hozta mese
Hosszú volt az út a tenger fölött. Kegyetlen vihar verte széjjel a gólyacsapatot, a tengerparton gonosz emberek hálóval akarták összefogni a fáradt vándorokat. De a gólyák legtöbbje megfeszítette erejét, megkereste a csapatot és repült-repült hazafelé.
Hüvelyk Matyi
Ha valakit isten egymásnak teremtett, az Gruber és Gruberné volt. Másfél méter magas az egyik, ugyanannyi a másik. Mindketten farmert és skarlátvörös kapucnis dzsekit viseltek, s még arcban is annyira hasonítottak egymásra, hogy testvéreknek látszottak.
Tavaszvárók
A télnek már mindenképpen vége volt. A földek feketén duzzadoztak, langyos esők öntözték a mezőket, bunda-bekecs lekerült a vállakról. Emberen, gyereken nyugtalanság érződött. – Jön a tavasz! – mondták az emberek.
Egyetlen éjszaka
A családi ünnepség késő délutánig tartott, a vendégek négy óra után távoztak. Gyula a szobában ült kedves karosszékében. Elgondolkodva, szomorkásan nézett maga elé, régi emlékek között járt. Margó a konyhában dolgozott.
Ez is benne van a pakliban
Egy vasárnap reggel Opti Miska arcmaszk nélkül indult sétálni. Június. Milyen gyönyörű idő van! Az utcák ennek ellenére elég néptelenek, bár még a Covid–19-es vírus is elpucolt. Jó, nem teljesen, az óvintézkedések azért még hatályosak, de ki törődik már velük.
A hóember hosszú élete
Korán leesett a hó abban az évben, már november közepén nagy pelyhekben üzente meg a tél, hogy közeledik, és hogy igazán nincs melegszívű kedvében. Nem libegett, hanem zuhogott a hó, vastagon befedte a földet.
Az égig érő hegy
Hetek óta nem hagy nyugodni egy novella. Címe: A világ végén már szép és jó, írója Móricz Zsigmond. Régen már olvastam, de most újra átböngésztem, és eszembe jutott egy hasonló történet. Meg is írnám, de minek, ha már Móricz megírta?
Mancika vagyok, az apád húga!
Siettem a patikába. Valami fura csalánkiütés jelent meg mindkét karomon, arra adtak gyógyszert. Cudar, hófúvásos idő volt aznap. Feltűrt kabátgallérral és orromra húzott sállal robogtam át a hóbuckákkal szegélyezett téren.
A tűz csiholója
– Húzd el a csíkot, és meg ne lássalak többé a pubomban! – lökték ki Ostáblás Szilvesztert egy kora őszi délután a Könnyező krokodilból. – Szia, Béla vagyok – mutatkozott be a dágványban egy borotvált fejű fiatalember.
A kelepce
A gyerekek rúgták a rongylabdát. Lomhán felrepült az ormótlan fekete gömböc, aztán tompa puffanással esett földre. Nyomában szállt a por. – A rongylabda azért jó, mert sose pattan el! – állapította meg a borzas hajú fiú.
Játék
Én nem tudom, mi az, hogy játék. Anyám egész délután krumplislángost sütött, amikor apámhoz a kártyapartnerei jöttek. Minden második csütörtökön. Apám olyankor a szobába zárkózott a barátaival, s anyám csak annyit mondott, ne zavarjam őt, mert játszanak. És a krumplislángos pedig a játékra van. Apám büszke volt arra, hogy a második legjobb bridzsjátékos a városban, de sosem mondta meg, hogy ki az első.
A mozi bűvkörében
A mozival akkor ismerkedtem meg először, amikor Kajántóról Petrozsény városába költöztünk. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Azóta is a bűvkörében élem napjaimat, még ha nem is akkora intenzitással, mint suttyókoromban.
Ezért
Az én apukám felnőttnek született. Sohasem látszott a szemében a gyerekség. Nem is a gólya hozta, a gólyának túl gyenge a szárnya. Egyetlen gólya sem bírta volna el, hogyan is pottyanthatta volna a nagymama udvarába…
Megruháztak
Ez a történet még véletlenül se Magyarországon játszódik. Nem, az alábbiak húsz éve történtek velem, mikor pultosként dolgoztam. Kaliforniában. Egy szép nap odajött hozzám a főnököm és a kezembe nyomott ötven dollár ruhapénzt.
Partnereink
