Szépirodalom – próza
Együtt érzek magammal
Életünk során sokféle eseménnyel, viszonylattal találkozunk. Elgondolkozik az ember, te vagy én, mit csináltunk jól, valamit elrontottunk, egyáltalán alkalmasak vagyunk valamire. Ezek a kérdések szinte minden nap minden percében jelen vannak.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/16.
2020. augusztus 26. Jó nagyot ugrottam az időben, de hát mit tegyek, ha időközben semmi feljegyezni valóm nem akadt. Csak nem írom tele a naplómat azzal, hogy aludtam az éjjel, hányszor sétálok, kinek és hány levelet írogatok naponta. Egyszóval átmenetileg nyugalmas kikötőben dekkolok.
Ebéd a putriban
Gyermekkoromban volt a közelünkben egy cigánytelep. (Nem hívom a cigányokat romáknak, mert akkoriban még senki – ők maguk sem – hallottak erről az elnevezésről). A város szélén laktunk, de nem mondhatni, hogy szomszédaink voltak a cigányok, ugyanis pár ház után a Köpe-féle fűrészgyár következett.
Búcsúpohár
Élővíznek hívják a város folyóját. Jó név ez, minden víz élő, amelyik folyik, amelyik csörgedezik vagy hömpölyög. A víznek hangja van, formája van, színe, bár vízszínűnek az átlátszót mondják. A víz élőlény, nem úgy, mint te vagy én, másképp… De élőlény!
Nagytengeri szelek kis vitorlásai
A negyvenes éveiben járó házaspár rég lemondott arról, hogy gyermekük szülessen. Elfogadták, hogy a kifürkészhetetlen sors ekként rendelkezett. Érthető volt hát, mekkora izgalommal vegyes boldogság költözött az életükbe, amikor a lemondással eltelt sok év után egészséges kislányuk született.
Az ima
Suhajda Sándor, ez a harminc éves nőtlen fiatalember hosszú évek óta ebben a városban lakott. Jelenleg albérletben egy öreg néninél. A város legnagyobb gyárában dolgozott. Ebben az üzemben két fontos ember volt. Az egyik Temesi Kázmér igazgató, a másik Suhajda Sándor udvaros.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/15.
Bár a megszorító intézkedéseket nagyrészt feloldották, hivatalosan Magyarországot, május végén még mindig nem nyilvánították vírusmentes övezetnek. A lakosság többsége azonban fütyült a kormányrendeletekre. Már nagyon elege volt a házi fogságból, mely minden természetes életmódtól elzárta.
Katatónia
A világ képtelenségét próbálta gyakorolni testével. Keletről származó meditációs gyakorlatokkal próbált bemelegíteni. Taj-csi. Úgy gondolom, nem véletlenül alkonyatkor kell nekiállni az ilyesminek. Vagy legalább is Ő így tudta. A legkülönlegesebb hangulatai ekkortájt veszik elő az embert.
Vadászó Diána – avagy, amikor egy nő „szeret”
Férfitársaim hajlamosak azt hinni, hogy a vadászat az ő privilégiumuk és hogy a másik nem képezi a „vadat”, holott ez bizony nem minden esetben van így. A vadászatnak megvan a maga etikája, ceremóniája és szokásrendje, ami az évszázadok során – részben a technika fejlődésének köszönhetően – sokat változott.
Város a völgyben
Pompás, őszi tájban röppen velem a panorámabusz. Mintha vitorlás hajó lebbenne a két hegylánc között a völgyben. Az utazónak különös gondolatai támadnak – a városról, ahová megérkezni szándékozik, az emberről, akinek az emlékét fölkeresni vágyna, de leginkább a múló időről.
Újabb lélekgyógyító séták
Gyalog mentem, és jöttem, a vásárlás inkább csak ürügy volt, hogy lemenjek, levegőn legyek. Egy kicsit sorba álltam a pékboltban és a zöldségesnél, vettem néhány dolgot, amikre szükségem lehet a hosszú hétvégén. Váltottam pár szót ismerősökkel, ezzel a hosszú egyedüllét idejének magányát oldva fel.
Keserű vallomás – az életem
Apám halála után ketten maradtunk: Anyám és én. Ketten a világ ellen. Anyám gyönyörű volt, mindössze 36 éves, és özvegy. Apám egy emberöltőnyi évvel öregebb volt nála, 62 éves, amikor meghalt. Hatalmas szerelem volt az övék, szenvedély és romantika.
Otthontalanul
Szörnyű fejfájásra ébredt. Látása zavaros volt, a körülötte lévő hangok lassan kezdtek felerősödni, de idegennek tűntek. Szája teljesen kiszáradt és valami furcsa, keserű ízt érzett. Fogalma sem volt róla, éppen hol lehet. Arra még homályosan emlékezett, ahogy fáradtan beszállt az autóba.
Tegnap volt telihold
A tábortűz utolsókat hunyorgott. Aztán sötét lett, sötétebb, mint az éjszaka. A tűz egy szürkés füstcsavart még elküldött az ég felé, de az már alig jutott el a diófa legalsó ágáig. Ketten maradtunk, nincs kerekebb szám a kettőnél. Nem láttuk egymást, de néztük egymást.
Álomnapló (részletek) – 75.
Barna hosszú hajam van, elhatározom, hogy a nagy áremelkedések miatt levágatom. Kedvenc fodrásznőm szabadságát tölti, így egy idegen fodrászt javasolnak a barátaim. Dolgozik is serényen, úgy érzem, remek frizurát készít, még a sütővasat is használja, szólok is, hogy soha nem szokták besütni a hajam.
Partnereink
